A török lírát csak ebben az évben 80 százalékkal értékelték le: egy márka 550 ezer líra, és a taxióra is egymilliótól indul. Az üzemanyagárak növekedése két számjegyű, úgyhogy a lakosság és a vállalkozások jó része elhalasztja a járműbeszerzést.
A 65 milliós Törökországban az elmúlt évben az egy főre eső GDP 3160 dollár volt, s ugyancsak tavaly az infláció 69-ről 39 százalékra mérséklődött. Mindez komoly fejlődést jelentett a hét évvel ezelőtti legutolsó nagy krízis után, amikor az éves inflációs szint 126, a líra értékvesztése a dollárhoz képest 166 százalékos volt.
Az 1994-es válság idején a gépjármű-értékesítés mintegy felére, 243 ezerre csökkent. A piacbővülés 1999-ig tartott, ám a földrengés miatt 374 ezerre esett az eladási szint, az elmúlt év végét pedig a februári újabb krízist megelőző kedvezőtlen hatások árnyékolták be.
Tavaly ugyanis a kamatlábak csökkenésének és a bankhitel-felhasználás növekedésének köszönhetően a piac rekordévet zárt 593 ezer jármű értékesítésével, amelyből 456 ezer volt a személyautók száma.
Az iparág bizakodó volt, hiszen amíg Magyarországon 220, Törökországban 60 gépjármű jut ezer főre, így a piac korántsem telített. A jelenlegi gazdasági válság azonban erőteljesen érezteti hatását: az idén március végéig csupán 25 ezer személygépkocsi talált gazdára, noha az elmúlt év első negyedében még 63 ezret vásároltak.
Törökországban 40 márka mintegy 150 modellje kapható. A piacvezető az elmúlt évben elért 19,5 százalékkal a Renault, majd a FIAT (15,7), a Ford/Otosan (11,5) és az Opel (10,5) következik. A Renault autók nemcsak importból származnak, hiszen a márka komoly gyártókapacitással bír az észak-törökországi Bursában.
Az Oyak-Renault 66,8 millió dolláros alaptőkéjének 51 százalékát a francia, 49-et pedig a török partner adta. Az Oyak-csoport 30 éve a Renault partnere Törökországban. A török hadsereg kölcsönös nyugdíjpénztáraként az Oyak független, magánkézben lévő kiegészítő társadalombiztosítási szervezet. A négyezer fős vegyes vállalat elmúlt évi árbevétele 1,3 milliárd dollár volt. A bursai gyár ugyanakkor a legnagyobb francia beruházás helyszíne Törökországban: az elmúlt évtizedben évente mintegy 80 millió dollárt fektetett be itt a Renault. A két műszakban 162 ezer jármű kibocsátására alkalmas gyár tavalyi kapacitáskihasználtsága 87 százalékos volt, de az idén már csak 71 százalékkal számol a vezetés.
Nincs összefüggés -- állítják a gyárban -- a magyarországi attraktív ár és a helyi vásárlóerő csökkenése között. Ezt látszik alátámasztani, hogy az 1999-ben létrehozott Thalia -- tulajdonképpen egy Clio limuzin -- magyarországi forgalmazását jó egy éve vetette fel az importőr, a Renault Hungária Kft. A cég erre az esztendőre tavaly ezer, az év elején viszont már 2,5 ezer Thalia eladásával számolt, de a kereslet a márkakereskedők ötezres prognózisát igazolja, hiszen a megrendelésállomány máig megközelítette a 3500-at.
Mindenesetre amíg az Oyak-Renault 2000-ben gyártott 140 ezer autójának 43 százaléka került exportra, addig az idei 115 ezres gyártási tervben már 72 százalékos kivitel szerepel. Ez azt is jelenti, hogy a gyár a belpiacon a tavalyi 80 ezerrel szemben csupán 32 ezer gépkocsi értékesítését tartja reálisnak.