Az egészségügy civil ügy

A kilencvenes évek elején Németországban, valamint Japánban a kórházi ápolási napok 40 százalékát nonprofit intézményekben (tehát nem költségvetési vagy gazdasági társasági formában) regisztrálták, az Amerikai Egyesült Államokban pedig a kórházi ágyak 51 százaléka volt nonprofit működésű. Ezek mellett még Hollandia említhető, ahol a nonprofit szektor egészét jellemezve az egészségügyi feladatok dominanciájáról beszélhetünk.
A hazai nonprofit szektort ezen összehasonlítás alapján olyannak kell tekintenünk, amelyben a kulturális, rekreációs feladatok vállalása jelenti a fő tevékenységi csoportot. Ettől persze még lehetne jelentős az egészségügyi tevékenységek aránya is. De nem az. Az 1999-es adatok szerint a közel 50 ezer hazai ilyen jellegű szervezetnek csupán valamivel több mint 4 százaléka tekinti az egészségüggyel összefüggő szolgáltatásokat a fő tevékenységének. Ez 2000 szervezetet jelent, nagy részük kisméretű alapítvány. Az elvileg valamilyen civil kontrollt jelentő egyesületek száma 400 körüli. (Zavarja azonban a képet, hogy a KSH nómenklatúrája szerint nem ebbe, hanem a szociális ellátás csoportjába tartoznak az egészségkárosultak szervezetei. Az ilyen célra létrejött és az egészségpolitikával azért érintkezésben lévő alapítványok és egyesületek száma közel 1000.)
A statisztika által regisztrált és egészségügyi tevékenységet végzőként meghatározott szervezetek ugyanakkor nagyon heterogén konglomerátumot alkotnak. Legnépesebb csoportjukat azok az alapítványok teszik ki, amelyek a pénztelenséggel küzdve próbálnak segítséget nyújtani egy-egy kórház eszköz- és műszerfejlesztéséhez, vagy éppen az intézeti ellátás működőképességének fenntartásához. Másik népesebb csoportként a többcélú egészségügyi tevékenységet végzőket jelölte meg a statisztika, ily módon homályban hagyva, hogy voltaképpen mit is tesznek ezek a szervezetek. Biztató, hogy egészségfejlesztési céllal közel 400 szervezet működik az országban, hiszen ez a feladat a civilek nélkül el nem végezhető.
A Szonda Ipsos közelmúltban végzett kutatásai alapján azt is látni kell, hogy az egészségügyi szervezetek társadalmi presztízse nem túl magas. Az alapítók főként magánszemélyek, nagyobb arányban, mint más profilú társaiknál. A különbség döntő oka, hogy az önkormányzatok az átlagosnál lényegesen kisebb arányban vesznek részt egészségügyi célú alapítványok vagy egyesületek létrehozásában. De ugyanígy alulreprezentáltak a különböző vállalkozói, értelmiségi, illetve politikusi csoportok is ezen a területen (lásd külön írásunk). De nem csupán a civil szektor létrehozásában döntő szerepet vállaló társadalmi csoportok részvétele kicsi. Alacsony az állam szerepvállalása is, hiszen miközben a különböző más tevékenységet végző szervezetek bevételében az állami források aránya 34, az egészségügyi tevékenységet végzőknél csupán 29 százalék. Így nem csak az alapítók magánszemélyek, de a fenntartók is meghatározó arányban ez utóbbiak közül kerülnek ki.
A nonprofit szervezetek problémáikat számba véve éppen az önkormányzati és állami jelenlét alacsony szintjét nehezményezik. További gondot jelent a túl merev szabályozás, a munkatársak megtalálásának vagy a társadalmi nyilvánosság megszerzése nehézségei csak ezután következnek.
A szerző közgazdász