BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Remény van a rendezésre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A jugoszláv vasút elismerte tartozását. Így esély van arra, hogy az érintettek még az idén tárgyalóasztal mellé üljenek, s megállapodás szülessen a tartozásrendezés ütemezéséről -- mondta lapunk érdeklődésére párizsi tárgyalását követően Benczédi Mihályné, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese.

A kelet-közép-európai régióban a jugoszláv vasút a MÁV Rt.-nek tartozik a legnagyobb összeggel, a kamatokkal együtt az adósság eléri a 21 milliárd forintot. A vasúttársaság évek óta erőfeszítéseket tesz arra, hogy behajtsa a tartozást, de a különböző intézkedésekkel eddig csak azt érte el, hogy sikerült mérsékelni a növekedést.
A napokban a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) keretében a hitelező vasutak Párizsban tárgyaltak. Érdeklődésünkre Benczédi Mihályné elmondta: mindenképpen előrelépés, hogy a jugoszláv vasút elismerte tartozását, eddig ugyanis ez sem történt meg. Várható, hogy még az idén tárgyalóasztal mellé ülnek a hitelezők, a jugoszláv vasút, valamint az UIC képviselői, s megállapodás születhet az adósság ütemezéséről. Az UIC pénzügyi bizottsága elfogadta a MÁV javaslatát, amely szerint a jugoszláv vasutak régi adósságát tartalmazó mérlegét aktualizálják, és kamatot számítsanak fel a tőketartozás után.
A bizottság azt is jóváhagyta, hogy a vasúttársaságok közötti pénzmozgás nélküli elszámolást végző irodát 2002. január 1-jétől a MÁV budapesti székhellyel működtesse.
Benczédi Mihályné előadást tartott az európai vasutak közösségének párizsi szemináriumán a MÁV-nál az új EU-irányelvek szerint kidolgozott vasúti pályahasználati díj elveiról. A MÁV már kidolgozta a rendszer elveit, és a hozzászólásokból kiderült, hogy e tekintetben a nyugat-európai vasutak előtt jár a magyar vasúttársaság.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.