BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A piactér és az infrastruktúra számít

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A megfelelő honlappal rendelkező cégek úgy vélik, hogy bevételeikben az egyértelműen az internethez köthető értékesítés aránya az idén a kétszeresére emelkedhet -- áll az IDC legfrissebb felmérésében.

A világhálón megfelelően kiépített honlapokkal jelen lévő vállalatok úgy vélik, hogy a kifejezetten az internetes jelenlét hatására keletkező bevétel aránya az összértékesítésen belül a tavalyi 4,7 százalékról 2001-ben már 9,5 százalékra emelkedhet. Az IDC felmérése kiemeli, hogy a várakozások még nagyobbak akkor, ha a webes megjelenést csak egy éven belül tervező vállalkozások véleményét is beleszámítják a végeredménybe.
Az internetes csatornákat már működtető cégeket vizsgálva kiderül, hogy 2000-ben négy ország volt, melynek vállalatai 8 százaléknál nagyobb mértékben tekintették jövedelemforrásnak a világhálót. Az internetes értékesítés éllovasainak ezek szerint a múlt év adatai alapján az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és Mexikó számítanak. A 8 százalékos határt átlépő elitklubhoz az adatok szerint az idén várhatóan csatlakozik Argentína, Ausztrália, Hollandia, Norvégia és Dél-Afrika is.
Az IDC eWorld elnevezésű felmérése a világ 27 országának közel 15 ezer olyan weboldalának megkérdezésén alapul, melyek rendelkeznek saját informatikai háttérrel. A cégeknek azt a kérdést tették fel, hogy megítélésük szerint bevételeik hány százaléka keletkezik annak köszönhetően, hogy internetes megjelenésük is van. Az adatgyűjtéskor nem ragaszkodtak ahhoz, hogy a bevételforrás valamilyen formában mindenképpen kapcsolódjon a világhálóhoz, így az értékekben valószínűleg előfordulnak teljesen hagyományos off-line üzletek is.
Az IDC értékelése szerint nincs egyértelmű recept a magas arányok eléréséhez, de szembetűnő, hogy az éllovas országokban az elektronikus piactereket az átlagosnál nagyobb arányban veszik igénybe. Az összes megkérdezettet alapul véve a cégek 26,2 százaléka tervezi azt, hogy ezen az értékesítési csatornán is bevételhez fog jutni. Hasonlóan fontosnak tűnik a megfelelő infrastrukturális háttér kialakítása és használata.
A megkérdezett vállalatok 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az általa használt személyi számítógépeknek több mint 75 százaléka kapcsolódik a világhálóhoz. Az argentin vállalatok internetes bevételduplázási előrejelzése a piackutató szerint rendkívül optimista, hiszen a megkérdezett cégeknek csak 20,5 százalékánál van 75 százalék felett a PC-kre jutó internetkapcsolat. Bár a weboldalak idegen nyelvekre fordítása a szakemberek szerint növeli a bevételt, ez egyelőre nem tűnik a megkérdezett cégeknél központi kérdésnek. A legnemzetközibb megközelítés mindamellett a dél-koreai, az argentin és a mexikói cégekre jellemző.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.