BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csontritkulásra 12-14 milliárd

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A csontritkulás és következményeinek kezelése évente 12-14 milliárd forintba kerül. Hazánkban a betegség mintegy hétszázezer-egymillió lakost érint, közülük azonban csak 150 ezret kezelnek. Szakemberek szerint a nemzeti oszteoporózisprogram keretében kiépített országos hálózat követendő példaként áll más európai országok előtt.

A Magyar Oszteoporózis Társaság adatai szerint a csontritkulás következtében bekövetkező csuklótáji alkartörések előfordulása hazánkban 20 ezer, a csigolyatörések gyakorisága 30 ezer körül van. Az esetek közel 20 százalékánál fél éven belül halált okozó combnyaktörések száma évi 15 ezer. A társaság irányítása alatt gyógyszergyári támogatással megvalósuló projekt lakosságra vonatkozó felméréséből kiderült, hogy a megkérdezett, 55 év feletti nők 96 százaléka már hallott a betegségről, azonban alig 9 százalékuk vélte azt, hogy a betegség súlyos rokkantság veszélyét hordozza. A betegek több mint fele csak akkor kerül szakorvoshoz, amikor a fájdalmai miatt beutalják őket, holott az oszteoporózis korai felismerésére ma már az ország száztíz pontján lehetőség van.
Lakatos Péter, az oszteoporózistársaság elnöke elmondta, programjuk célja a veszélyeztetett betegek felvilágosítása, az alacsony diagnózisarány emelése és a hatékony kezelési stratégiák elterjesztése. A szakemberek a gyógykezelésbe bevontak számát legalább a duplájára kívánják emelni, tette mindehhez hozzá Poór Gyula, a nemzeti oszteoporózisprogram irányítója.
Ahhoz, hogy a világ élvonalába tartozó magyar oszteoporózisellátó hálózat hatékonyabban tudjon működni, a háziorvosoknak a leginkább kezelésre szoruló betegeket célzottan az ellátócentrumokba kellene utalniuk. A magyar Országos Oszteoporózis Centrum Hálózatra az Egészségügyi Világszervezet is felfigyelt, és az idei világnap középpontjába követendő példaként a magyar modellt állította. A magyar ellátás előnye, hogy bárki kérhet beutalót csontsűrűség-vizsgálatra, amelyet az OEP fizet, és a betegség kezelésére javallt gyógyszerekhez 90 százalékos tb-támogatással hozzá lehet jutni, valamennyi korszerű készítmény kapható a hazai patikákban.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.