Átszervezi működését a Marconi
A brit Marconi saját üzletmenetének teljes átvilágítását és az alaptevékenységekhez való visszatérését jelentette be tegnapi éves közgyűlése után. A távközlési felszereléseket gyártó társaság meghatározza azokat az ágazatokat, melyek nem tartoznak fő tevékenységi körébe, és kidolgozza azokat a módszereket, melyekkel a költségek csökkenthetők és a cég készpénzhez juthat.
A 115 éves múltra visszatekintő patinás brit társaság a márciusban végződött pénzügyi évet még 8,657 milliárd dolláros bevétel mellett 454 millió dolláros nyereséggel zárta. Az eredmény 73 százalékos emelése után azonban egyetlen nap alatt elvesztette piaci tőkeértékének felét, amikor a kedvezőtlen gazdasági körülményekre hivatkozva bejelentette, hogy az idén már a forgalom 15 százalékos esésével és gyakorlatilag minden ötödik alkalmazottjának elbocsátásával kell szembenéznie.
Lord George Simpson vezérigazgató szerint az átvilágítás két hónap alatt kivitelezhető. A vezetőt a részvényesek folyamatosan támadják az előrejelzés csökkentése óta. Simpsonnak szemére vetik, hogy 50 nappal a módosítás előtt még azt nyilatkozta, hogy a csoport az iparágon belül fellendülést vár.
A kisrészvényesek tüntetése mellett zajló közgyűlésen a 10 ezer főnél is többre várható elbocsátások miatt a cég dolgozóit tömörítő szakszervezet képviselője a teljes igazgatótanács leváltását követelte. Simpson eredetileg helyettesének, John Mayónak adta volna át a vezérigazgatói posztot és elnökké lépett volna elő, de Mayo nemrég távozott a vállalattól, a változásokat sürgető tulajdonosok pedig csak Simpson vezérigazgatói újraválasztását támogatták.


