Felére olvadt a UPC piaci értéke
Az "olvadási" folyamatot több elemző szerint a Schroeder Salomon Smith Barney indíthatta be, amely a Reuters jelentése szerint a múlt héten a vásárolható kategóriából a semlegesek közé sorolta át a UPC részvényeit. Ennek hatására a részvények Amszterdamban előbb kevéssel 2 euró alá, majd még tovább estek, hétfőn pedig az amerikai Nasdaqon is 90 dollárcentes mélyrepülést éltek meg.
A társaság iránti bizalom megrendülése a Financial Times elemzői szerint az idén fokozatosan olvasztotta az évet még 9,67 eurós szinten kezdő, 2000-ben azonban még a 85 eurós egyéni csúcsot döngető holland kábelszolgáltató árfolyamát. A UPC vezetése a Financial Times kérdésére "alaptalan csődhíresztelésekkel" magyarázta a helyzetet.
Az Európa 17 országában és Izraelben aktív kábeltévé-, telefon- és internetszolgáltató az első negyedévet 2000 azonos időszakához képest 67 százalékkal, 333 millió euróra nőtt forgalom mellett mintegy 33 százalékkal több, összesen 621,5 milliós nettó veszteséggel zárta. Ennek ellenére a dotcom cégek többségével szemben széles ügyfélkörrel bíró, mintegy 7,2 millió előfizetőt kiszolgáló UPC működését az elemzők biztosítva látják, mert szerintük a cég tőkéje elég ahhoz, hogy 2003-ig finanszírozza további terjeszkedési elemeket is tartalmazó tevékenységét.
Ugyanakkor a szakértők kétkedéssel tekintenek arra a tervre, hogy a UPC év végéig 250 ezer háztartást lásson el egyéni csatornaválasztást lehetővé tevő interaktív set-top boxokkal. A UPC vezérkara szerint azonban erre és más fejlesztési tervek finanszírozására 2,5 milliárd euró áll rendelkezésére. Az összegből 1 milliárd euró egy májusban kötött megállapodás eredményeképp az amerikai John Malone Liberty Mediájától (LM) származik.
Míg a mostani árfolyamérték kedvezhet egy csődre váró felvásárlási tervnek, végzetes lehet a UPC tőzsdei pozíciójára. Ha ugyanis a Nasdaqon nem sikerül 30 napon belül 1 dollár fölé tornázni az árfolyamot, akkor -- 90 nap türelmi idő után -- a holland kábelszolgáltatót az ágazat számos más szereplőjének nyomában kivezetik a technológiai papírok amerikai klubjából.


