BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kisnémediben épül az új gyár

Új gyárat épít Kisnémediben a Perion Akkumulátorgyár Rt. A zöldmezős beruházás értéke 1,5 milliárd forint -- mondta lapunk érdeklődésére Kéri József vezérigazgató. A cég a telket már megvásárolta, s jelenleg az építési engedélyre vár.

A tervek szerint még az idén új helyre költözik az akkumulátorokat gyártó Perion Rt. A cég Váci úti gyárát értékesíti, s vidéken épít egy új üzemet. Mint azt Kéri Józseftől megtudtuk, a budapesti ingatlanra már van vevőjük, de kilétét nem kívánja addig felfedni, amíg a szerződést alá nem írják. Annyi bizonyos csak, hogy a Perion helyén nem termelőüzem épül.
Amikor a cég vezetése elhatározta, hogy vidékre telepíti gyártóbázisát, több helyszín is szóba került. Végül a választás Kisnémedire esett, a részvénytársaság a telket már megvásárolta, s most az építési engedélyre várnak. Az új gyárról a vezérigazgató elmondta, hogy kisebb, de korszerűbb lesz, mint a régi. A zöldmezős beruházás értéke 1,5 milliárd forint, s a számítások szerint az eladás és a létesítés egyenlege nullszaldós lesz.
A Perion Rt. magyar érdekeltségű részvénytársaság, a cég az mrp-szervezet és a menedzsment tulajdonában van. Az rt. jegyzett tőkéje a közelmúltban 1,036 forintról 972 millióra csökkent. Ennek oka, hogy a cég mintegy háromszáz részvényt megvásárolt a dolgozóktól. A Perionon kívül Magyarországon még két akkumulátorgyártó cég működik, de a forgalmazókon keresztül a külföldi típusokhoz is hozzá lehet férni, így a piaci verseny éles. A cég tavalyi árbevétele 3,2 milliárd forint volt, s a vezérigazgató az idén is hasonló eredményre számít. A cég nyereséges, de annak mértékéről nem kívánt nyilatkozni. A Perion jelenleg 370 embernek ad munkát, de az még nem dőlt el, hogy a mostani gárdából az új üzembe hányan mennek majd át.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.