BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Egyedül"álló megoldást választottak

A US Airways-csoport olyan üzleti tervet hozott nyilvánosságra, mely -- a cégvezetők szerint -- úgy biztosítja a légitársaság jövőjét, hogy nem lép be egyik globális szövetségbe sem. A szokatlan modell -- többek között -- a kisebb regionális gépek használatát, a beszerzések elhalasztását és a géppark karcsúsítását is tartalmazza -- írja a CNN.

Az USA hatodik legnagyobb légitársaságának vezetése úgy látja, hogy globális szövetség helyett saját lábán kell megállnia. A US Airways vezetése új üzleti tervet készített, melyre azért volt szükség, mert egyetlen potenciális partner megjelenése sem várható. Az igazságügyminisztérium a múlt hónapban megvétózta az UAL Corp. felvásárlási szándékát, álláspontja szerint ugyanis a fúzió csökkentette volna a versenyt és növelte volna a jegyárakat.
Szakértők megfelelőnek tartják a mostani tervet, de hosszú távú sikerét már megkérdőjelezik. A pilóták máris ellenségesnek minősítették a vezetés lépését. Ennek oka, hogy a terv jelentős költségcsökkentéssel számol, amelynek része a keresetek megnyirbálása is. Szakértők szerint a társaság a szakszervezetek erős pozíciója miatt két-három éven belül nem is álmodhat a bérek visszafogásáról, mert az érvényben lévő szerződések újratárgyalásától az érdek-képviseleti szervezetek mereven elzárkóznak.
A cég így most egyelőre az azonnali lépésektől várható évi 432 millió dollárros megtakarítással számolhat. Ezt az összeget nagyrészt a kisebb repülőgépek használatával érhetik el. A pilóták kezdetben hajlandónak mutatkoztak ilyen értelmű tárgyalásokat kezdeni, tegnap viszont ezt is elutasították. Várhatóan legalább két-három évvel halasztja el a légitársaság a tervezett új Airbus beszerzéseit, és kivon a forgalomból néhány régebben vásárolt típust is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.