Az idei termésből mintegy 3 millió tonna búzát vásárolnak fel a malmok, felerészben lisztnek, a többit takarmánykeveréknek. (A búza aratását befejezték a termőterület 80 százalékán, az 1,2 millió hektárból 950-960 ezren. A malmok a hazai igények kielégítésére 1,4-1,5 tonna lisztet gyártanak majd az új termésű búzából, s további 200-300 ezer tonnás lisztexporttal számolnak.
Az eddig átvett búza minőségére a legtöbb üzemben nem panaszkodtak, bár a termelői érdekképviselet szerint a feldolgozók a minőségre hivatkozva próbálják lefelé nyomni az árakat. Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára szerint döntően a sikértartalomra hivatkozva emelnek kifogást olyan szállítmányoknál is, amelyekben a búza beltartalmi értékei meghaladják a sütőipari igényeket.
A megkérdezett malmi ügyvezetők -- döntően a versenytársak miatt -- nem kívántak a felvásárlási árral kapcsolatos kérdésekre reagálni. Tóth szerint mostanra háromféle búzaár alakult ki: a jó minőségű, 28 százalék sikértartalom feletti terményért 25-27 ezer forintot is megadnak tonnánként, a takarmányminőségűekért az önköltséget megközelítő 18-20 ezret ígérnek, a gyengébb malmi búzákért, illetve az euro (kisebb sikértalalmú) minőségűekért 20-22 ezer forintot.
Három-négy havi őrléshez elegendő, mintegy 6000 tonna búza felvásárlását tervezte mostanra a Váci Malom Kft. -- mondta Détári István ügyvezető igazgató. Eddig ennek a felét vette át. Azért nem raktározzák be az egész évre elegendő mennyiséget, mert nem akartak hitelt felvenni, de célszerűbb is a szükséges mennyiséget az adott pillanatban, kedvező áron beszerezni. Az idei termésnél minőségben és árban nagyok a különbségek, de ennek részleteiről nem beszélt. Mindössze annyit közölt, hogy az idén a külföldi fajták egy része felelt meg jobban elvárásaiknak. A malom egyébként rövid határidőre és készpénzzel fizet a gazdáknak, sőt egyes esetekben előre is a gazdálkodók rossz anyagi helyzete miatt. Sokan az aratáshoz szükséges gázolajra kérik előre a búza árát.
Hasonló eseteket említett Szalay Péter, az Első Pesti Malom és Sütőipari Rt. vezérigazgató-helyettese. A társaság 110 ezer tonna búzát vásárol fel, a nyáron 4-5 havi készletet tárol be. Egy hete az új búzát 25 százalékban keverik az ótermésűhöz. Augusztus végéig éves szükséglete kétharmadát, mintegy 80 ezer tonna búzát vesz át napi piaci áron a Szabolcsi Gabona Rt., de vezérigazgatója, Simon György az árat üzleti titokként kezeli. A tervezett mennyiség felét már felvásárolta a békéscsabai Agrimil-Agrimpex Rt. Simon Imre vezérigazgató szerint a délkeleti országrészben a tavalyinál átlagosan sokkal jobb, de hullámzó minőségű a búza. A békési termés bő fele éri el a malmi minőséget. Az árat a társaság 8-10 napon belül utalja át. Több termelőnek szintén előleget ad gázolajra.