BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új tarifa bő tízmilliárdért

A BKV Rt. teljesítményarányos, utasbarát tarifarendszert kíván bevezetni több ütemben. A koncepciót már elküldték a fővárosnak és minden döntéshozónak. Az új típusú bérletek gyártása mintegy 150 millió forintot igényel, míg a teljes rendszer kialakítása több mint 10 milliárd forint.

"A tarifarendszer korszerűsítésére azért van szükség, mert az 1966 óta működő rendszer elöregedett, az igénybevevők számára nem differenciált és nem finanszírozza a tömegközlekedési szolgáltatás költségeit" -- közölte Szirmay Tamás, a társaság forgalmi és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese tegnapi sajtótájékoztatóján.
A társaság által kidolgozott új tarifarendszer teljesítményarányos, több ütemben bevezethető, továbbá korszerű eszközrendszerrel fejleszthető -- mondta. A BKV reményei szerint az új, a jelenleginél igazságosabb rendszer javítja majd az utasok fizetőkészségét.
Az első ütemben 2002. januártól a bérletárakat kívánják teljesítményarányossá tenni zónarendszer kialakításával. Az egy zónára érvényes bérlet Budapest egy adott kerületén belül, a két zónára érvényes egy kerületben és a vele határos és érintő kerületekben használható, a háromzónás pedig a főváros teljes területén, a közigazgatási határig lesz érvényes. Az új bérletek legyártása mintegy 150 millió forintba kerül.
A második ütemben az egyszeri utazásra használható jegyeket kívánják időérvényességgel ellátni. Az ehhez szükséges kezelőkészülékek beszerzése és működtetése 500 millió forintba kerül.
A rendszer teljes kiépítése, vagyis a jegyek és bérletek intelligens információhordozóra változtatása több mint 10 milliárdos beruházást igényel. Ez a tervek szerint 2003-2004-re megvalósítható -- mondta a vezérigazgató-helyettes.
A társaság az idén mintegy 30 milliárd forint menetdíjbevételre számít. Ebben az évben várhatóan 3,2 millió teljes árú és 4,2 millió tanuló- és nyugdíjasbérletet adnak el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.