Csökkenhetnek a jegyárak
A washingtoni képviselőház egyelőre elutasított egy korábbi, 2,5 milliárd dolláros azonnali készpénzsegélyt és 12,5 milliárd dolláros hitelt tartalmazó csomagtervet. Vagyis az amerikai légitársaságoknak tovább kell győzködniük a kormányt, különben sokuk hamarosan csődbe mehet. A következő fordulóra várhatóan ma, vagy holnap kerül sor.
A legtöbb társaságnak készpénzgondjai vannak, szakértők szerint legfeljebb harminc napra elegendő a tartalék. A már előzőleg is súlyos helyzetben lévő Continental Airlines bejelentette, hogy 12 ezer emberétől megválik, az American Airlines, a United Airlines és a Northwest Airlines a járatok számának egyöntetű, mintegy húszszázalékos csökkentését határozta el.
Több nyugati légitársaság budapesti irodájától azt a választ kaptuk, hogy egyáltalán nem csökken a repülni szándékozó üzletemberek száma. Az Air France, a British Airways, a Lufthansa és a Swissair képviselői mind úgy nyilatkoztak, hogy legfeljebb bizonyos utak elhalasztását kérték egyes ügyfelek, de nincs szó lemondásról. Inkább az a jellemző, hogy a kimaradó járatokra jelentkezetteket igyekeznek elszállítani, amint lehet, s ez mutatkozik meg a foglalási rendszerekben.
Poljakovics László, a Lufthansa-képviselet vezetője szerint nem várható, hogy alternatív utazási módokat keresnének az üzletemberek, a repülőnél ugyanis nincs gyorsabb, ha hosszabb távolságra kell menni, és a forgalom hamarosan helyreáll.
Tuboly József, a BA kereskedelmi igazgatója úgy véli, inkább a jegyárak csökkentése valószínű. Mint mondta: a legutóbbi nagy megrázkódtatás, az Öböl-háború után sem ugrottak meg az árak. A cégek a hagyományos eszközökkel igyekeznek ellentételezni a bevételek elmaradását. Vagyis elhalasztják a fejlesztéseket, átszervezik a járatrendszert, később vesznek új gépeket, és természetesen tovább csökkentik a létszámot.
A Nemzetközi Repülésügyi Szervezet (IATA) szerint több tíz milliárd dollárnyi közvetlen bevételkieséssel és pótlólagos kiadással kell számolniuk a világ légitársaságainak. Az IATA a merénylet előtt is 2,8 milliárd dollárnyi összesített veszteséget jósolt az iparágnak 2001-re a menetrendszerű nemzetközi polgári légi forgalomban.


