A mágnesvasútban érdekelt konszernek (Thyssen/Krupp, Adtranz, Siemens) által létrehozott Transrapid International konzorcium tanulmánya szerint a 950 kilométer hosszú mágnesvasút építése 27 milliárd német márkába kerülne. A szász gazdasági minisztérium szerint ez az összeg nem több annál, mint amennyibe új gyorsvasúti (ICE) vonalak (hagyományos vasúti vágányok) építése kerülne. (A Transrapid nem igényel síneket, a szerelvények hat méter magas betonoszlopokon álló pálya fölött lebegve, súrlódás és gördülő ellenállás nélkül száguldanak úti céljuk felé, a mágneses térerőre támaszkodva.)
Drezdai számítások szerint egy délkelet felé építendő ICE- vonalhoz mintegy 40 kilométernyi alagutat kellene fúrni az Érchegységen keresztül. Egy mágnesvasúti megoldás esetén viszont elegendő volna három kilométer alagút is. A szász belügyi tárca azt tervezi, hogy európai megvalósíthatósági tanulmányt kezdeményez az Eurorapid megvalósítása érdekében.
Mágnesvasúttal 40 percre csökkenhetne a menetidő Berlin és Drezda között (190 kilométer), míg a szász és a cseh főváros között 30 percig tartana az utazás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.