A Bako Kft.-t német mintára alapította 1991-ben 80 cukrász és pék, valamint a német B"ko Zentrale Bayern-Württemberg (mai neve: B"ko Zentrale Süddeutschland) négymillió forint alaptőkével és három munkatárssal -- mondta Pataki János ügyvezető igazgató, aki az Iposz alelnöki posztját is betölti. A cég alapításának célja volt a hazai pékségek és cukrászdák alapanyagokkal, eszközökkel, gépekkel, egyéb segédanyagokkal, valamint szükséges szolgáltatásokkal való ellátása.
A zöldmezős beruházásként létrejött raktárbázisban az idén már 125 pék és cukrász érdekelt, a munkatársak száma 32, alaptőkéje pedig 108 millió forint. Az idei tervezett forgalma 3,21 milliárd forint. Az 1500 négyzetméteres alapterületű raktárbázison több mint négyezerféle terméket forgalmaznak, a kft. közel ezer cukrászda és 1500 pékség igényeit (egyebek között alapanyag, eszközök, gépek) elégíti ki. Pataki János -- a beszállítóktól szerzett információk alapján -- piaci részesedésüket ebben a nagykereskedelmi szektorban 30-40 százalékra becsüli.
A társaságnak négy vidéki képviselete van. A szakmai nagykereskedés 1995 óta közel 800 fő szakmai továbbképzését biztosította, szakmai napok, bemutatók sokaságát szervezte. A cég nem profitorientált, jellemzője a minőség, és olcsóbb árat alkalmaz, mint a multik. Szolgáltatásai közé tartozik -- például -- az ingyenes házhoz szállítás is.
Az idén már szűknek bizonyul a raktárbázis, ezért a társaság új raktár építését tervezi. A telket várhatóan már az idén megveszik, és az ipari parkban többszintes raktárbázis két éven belüli felépítését tervezik. Az 50 millió forintos zöldmezős beruházás alapterülete 5000 négyzetméter lesz, és 15 további embernek ad munkát. A szakmai továbbképzés, a mestervizsgáztatás, a mesterképzés korszerű központjának is szánják.
A Bako Hungaria Kft. ilyen arányú bővítésének célja a Magyarországon működő cukrászdák és pékségek (ez jelenleg 1600, illetve 1700) döntő többségének ellátása alapanyaggal, eszközökkel és szolgáltatásokkal. Ehhez országos hálózat kiépítését is tervezik.
Az Iposz nemzetközi kapcsolataival is erősíti a raktárbázist. Működése pedig példaértékű lehet más szakma számára is. Ezzel ugyanis anyag- és eszközbeszerzést, technológiai tanácsadást, továbbképzést és más szolgáltatást lehet biztosítani az iparosoknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.