Véleményük szerint a közeljövőben a verseny élesedésével el fognak tűnni a piacról a tőkeszegény, magánszemélyek kezében lévő vállakozások, ami kitűnő lehetőséget biztosít a kiutaztatás terén 2002 nyarától. Az ország tízmillió lakosa közül jelenleg csak 150 ezer vállalkozik repülőútra, úgyhogy egészen bizonyosan van még hely a piacon -- véli a holding vezérigazgatója, Franz Leitner. A katalógusokat ennek tudatában már februárban elérhetővé teszik a nagyközönség számára.
A stratégia jövőre másik fontos célpiacként Szlovéniát jelöli meg. Itt szintén az ügyfélkört szeretnék növelni, de ezzel egy időben cél az is, hogy a szlovén utasok a jövőben Grazból induljanak távolabbi külföldi utakra. Csak a megfelelő piaci pozíció kiépítése után, néhány év múlva terveznek Ljubljanából is járatokat indítani.
A most elfogadott stratégia harmadik eleme a három tagvállalat telephelyeinek egyesítését irányozza elő, a beszerzés és biztosítás területén fellépő szinergiahatásoktól a vezetés schillingben kifejezve tízmilliós nagyságrendű megtakarítást vár.
A kelet-európai régión belül elsőként Magyarországra összpontosít majd a jövőben Ausztria legnagyobb utaztatója, a GTT Holding -- számol be a cég új stratégiájáról a Reuters. A Gulet Turistiket, Touropa Austriát és a TUI Austriát tömörítő konszern nagy lehetőséget lát a magyar piacon. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.