BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jövőben a Strabag is pályázni akar

A Strabag az útépítésből való kizárás nyomán a túlélésért küzd Magyarországon -- állítja a Die Presse beszámolója. Ha a kormány a jövőben az állami megbízásokat továbbra is nyílt pályázat nélkül fogja osztani, a Strabag bírósághoz kényszerül fordulni, hogy így védje meg 4500 magyar munkatársa állását és a tulajdonosok érdekét. Ezt a megoldást azonban csak végső lépésnek tekintik, s ha egy mód van rá, szeretnék elkerülni -- fogalmazott a Világgazdaság kérdésére Hermann Feichter, a Strabag Építő Kft. felügyelőbizottsági tagja.

Az osztrák lap beszámolója szerint jogi lépésekre azonban már eddig is sor került. A társaságnak a magyar versenyfelügyelethez nyújtott beadványát elutasították, mert a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. magánvállalkozásként nem köteles nyilvános pályázatot kiírni. A Strabag állásfoglalása szerint az NA nem minősül magánvállalkozásnak, mert saját bevételt nem termel, sőt a kormány garanciát is vállalt számára. Erről szóló keresetét azonban a bíróság is elutasította, és az ügyet ismét a versenyfelügyelethez utalta.
A továbbiakban az Európai Unió és Magyarország között meglévő társulási megállapodás kitételeire hivatkozva a luxemburgi európai bírósághoz fordulhatnak. A másfél milliárd schilling értékű befektetés és a magyar alkalmazottak foglalkoztatása révén azonban a Strabag magyar társaságnak számít, így remélhetőleg a további pályázatokban szerephez jut, és nem kerül sor további jogi lépésekre -- reméli Hermann Feichter. Elmondása szerint autóút-építés terén a társaságot ért állami megrendelések az utóbbi időben egyharmaddal visszaestek. A kritikus gazdasági helyzet elkerülése végett jelenleg magánmegrendelőkre és külföldi megbízásokra összpontosítanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.