Mint ismeretes, a Ringier ezt a feltételt szabta ahhoz, hogy felvásárolja a Bertelsmanntól a lapot kiadó társaság egy részét. Tripolszky László, a Népszabadság Közös Részvény képviselője a Világgazdaság kérdésére elmondta, hogy a Bertelsmann szerződéscsomagot terjesztett a kistulajdonosok elé, amelynek az elővásárlásról való lemondás is része volt. Ezt azonban azért nem tudták elfogadni, mert nem tartalmazott elég hathatós garanciát a szerkesztőség szerzett jogainak az esetleges tulajdonosváltást követő érvényesítésére. Tripolszky közölte: kínáltak pénzt is, véleménye szerint az ügylet nagyságrendjéhez viszonyítva igen csekély összeget. A szerkesztőségi kollektíva érdekeinek érvényesítésére hivatott kistulajdonosi szervezetek számára azonban egyedül a jogok garantálása volt és marad a döntő, és elhatározásukat a jövőben is ettől teszik függővé.
Lapunk más forrásból úgy értesült, hogy a Ringier és a Bertelsmann közötti szerződés tervezetét a felek a megállapodás aláírása előtt, még ezen a héten be kívánták mutatni az ORTT-nek is. A különleges körültekintésre valló hatósági konzultáció oka az lett volna, hogy a Bertelsmann a médiatörvénynek mindenben pontosan megfelelően rendezhesse a nyomtatott sajtóban és a kereskedelmi televíziózásban elfoglalt tulajdonosi pozícióit. Ez azonban pillanatnyilag okafogyottá vált, hiszen a kisebbségi tulajdonosok akár végleg megkadályozhatják a tervezett ügyletet.
Kérdésünkre, hogy az RTL Klubban és a Népszabadságban egyaránt többségi tulajdonos Bertelsmann miért a lapon és nem a tévén keresztül kíván eleget tenni a médiatörvény előírásainak, Dirk Gerkens, az RTL Klub Rt. vezérigazgatója azt felelte: a páneurópai RTL televízió többségének idei megszerzésével a Bertelsmann nyilvánvalóvá tette, hogy kiemelt szerepet szán a televíziónak. Eötvös Pál, a Népszabadság Rt. elnök-vezérigazgatója az adásvétellel kapcsolatos minden kérdés elől elzárkózott.
Az Index értesülése szerint a Népszabadság részvényeinek a Bertelsmann által eladni kívánt 43 százalékára a Ringier-n kívül más vevők is pályáznak, amelyek előtt -- ha nem kínálnak nekik megfelelő garanciát -- most a kisrészvényesek megnyithatják az utat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.