A hágai székhelyű KPN közleménye szerint a létszámcsökkentés amiatt vált szükségessé, hogy 21 milliárd eurós adóssága 2004-ig esedékes kamatterheit és törlesztési kötelezettségeit teljesíteni tudja. A 4800 főből 2800-at érint kényszerelbocsátás, a többi álláshelyet egyéb módon szüntetik meg. Mint elmondták, a kényszerelbocsátások számát azért tudták ezen a szinten tartani, mert a maradó dolgozók vállalták, hogy jövőre és 2003-ban lemondanak a béremelésről, sőt, a vezető alkalmazottak már bérük csökkenését is elfogadták. Az így létrejövő megtakarítások lehetővé teszik, hogy kétezer dolgozó önkéntesen távozzon.
A 45 ezer alkalmazottat foglalkoztató távközlési társaság az intézkedés nyomán 2003-tól évi 700 millió euróval csökkentheti költségeit. A KPN tavaly már bejelentette, hogy külső szerződéses munkatársai közül kétezret, a tényleges személyzetből pedig hatezret elbocsát; előbbi célját már júniusra elérte. Szeptemberben már távoznia kellett vezérigazgatói székéből Paul Smitsnek, miután egy nemzetközi tőkeerős partner keresésére tett két kísérlete is kudarcot vallott.
A holland társaság helyzete akkor kezdett romlani, amikor eurómilliárdokat költött a következő generációs, multimédiás mobiltelefon-hálózatok engedélyeinek megszerzésére. Időközben 9,1 milliárd eurót fizetett ki a harmadik számú német mobiltársaságnak számító E-Plus Mobilfunkért.
Magyarországi érdekeltségeivel kapcsolatban egyelőre nyugvópontra jutottak az ügyletek. Mint ismeretes, a Pannon GSM-ben való részesedését az elmúlt hónapokban eladta a norvég Telenor cégnek. A magyar portfólióba tartozó PanTel Rt. és a Euroweb-érdekeltségekkel kapcsolatban pedig a közelmúltban döntött úgy, hogy komoly ajánlat híján egyelőre nem kíván azoktól megválni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.