A Magyar Sörgyártók Szövetsége szerint a Borsodi Sörgyár Rt. piaci részesedése az idén meghaladta a 30 százalékot, és ezzel piacvezető lett. A cég a lényegében változatlan sörpiacon a tavalyihoz képest ez évben 3 százalékkal több árut kíván értékesíteni.
A szövetség szerint a hazai gyárak az év első kilenc hónapjában egy százalékkal kevesebb sört értékesítettek, mint tavaly ilyenkor. Valamivel kedvezőbb a kép, amennyiben a szeptember 30-ával záruló (a nyári szezont is magában foglaló "sörévi") adatokat vesszük figyelembe. A múlt év szeptemberétől eddig az időpontig ugyanis a hazai értékesítés 2 százalékkal nőtt.
Ezeknél az adatoknál magasabbak a BS-éi, mert a cég az első kilenc hónapban 3 százalékkal több sört adott el, mint tavaly ebben az időszakban, és a vezetés arra számít, hogy az idei egész éves eladás 3-5 százalékkal haladja meg az előző évit -- mondta Bognár Gyula elnök-vezérigazgató.
Bognár Gyula közölte: a belgák vezető szerepet szánnak a Borsodi Sörgyárnak Közép-Európában. Az anyavállalat tíz év alatt 13 milliárd forint beruházást hajtott végre itteni vállalkozásában. Ennek is tulajdonítható, hogy a magyar cég piacvezető lett. Szó van arról is, hogy a borsodi üzemek jól képzett szakembereit -- szürkeállományát -- esetenként az Interbrew külföldi gyárai is foglalkoztatják majd.
A világ egyik legnagyobb sörgyártójának 21 országban 30 leányvállalata van. A cég szerint vállalkozásaik e térségben többnyire kedvező gazdasági körülmények között termelnek, de az igen magas magyarországi jövedéki adó idővel tönkreteheti itteni vállalkozásukat. Az a véleményük, hogy amennyiben a sör adóterhét Magyarország nem csökkenti, akkor az ital hazai forgalmazása visszaesik, és a későbbiekben az exportban sem tud helytállni, pedig hosszabb távon a cég néhány termékének kivitelével is számoltak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.