Az Amerikában már november közepe óta kapható berendezés iránti kereslet meghaladja a várakozásokat, jelenleg hetente mintegy 100 ezer darabot adnak el. Az európai megjelenés késleltetésének oka, hogy a Microsoft az öreg kontinenst egységes piacként kívánja kezelni, így hosszabb időt vesz igénybe a felkészülés.
A műszaki tervezést, gyártást és logisztikai feladatokat ellátó Flextronics elsősorban rugalmasságával nyerte el a Microsoft bizalmát. A piaci igényeknek megfelelően akár 72 órán belül is készek szállítani, hiszen a három műszakos termelés mellett naponta 15 ezer játékkonzol kerül le az öt gyártósorról -- fogalmazott Humphry Porter, a Flextronics kelet-közép-európai térségének elnöke.
Bár az összeszerelés révén a magyar hozzáadott érték viszonylag kicsi, a Flextronics magyarországi jelenléte a foglalkoztatáshoz és az exportnövekedéshez való hozzájárulása miatt jelentős, a kormány ezért igyekszik elősegíteni a további sikeres együttműködést -- mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón.
A Flextronics jelenleg összesen tízezer főt foglalkoztat Magyarországon, a létszám ötöde vesz részt az Xbox gyártásában. A játékkonzol pedig mintegy 10 milliárd forinttal növeli a magyar kivitelt a gazdasági miniszter számításai szerint.
Az amerikai piacra termelő mexikói és az európaira termelő magyar üzem munkaerőigénye azonban jelentősen függ a termék piaci sikerétől. Várakozások szerint a videojátékok piaca jövőre mintegy tízmilliárd dollár lesz. Meghatározó piaci pozíció megszerzése érdekében a Microsoft másfél évre félmilliárd dolláros marketing-költségvetést irányzott elő és rövid távon hajlandó lenyelni az amerikai piacon önköltségi ár alatti értékesítésből származó veszteséget.
A 275 dollárba kerülő Sony Playstation 2. jelenleg üzleti sikernek számít, a Nintendo 200 dolláros GameCube játéka szintén keresett. A felbontásban és részletkidolgozottságban új korszakot ígérő, DVD-lejátszást és internetezést is lehetővé tevő Xbox az Egyesült Államokban jelenleg 299 dollárért kapható, Európában azonban 433-ért kínálják majd.
Megkezdődött a Microsoft Xbox játékkonzolok sorozatgyártása a Flextronics sárvári és zalaegerszegi üzemében. Összesen 1,5 millió darabot gyártanak le a március közepére kitűzött európai piacra lépésig -- jelentette be Sandy Duncan, az Xbox Europe alelnöke a magyar üzemben tartott sajtótájékoztatón. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.