A projekt még igen korai stádiumban van, hiszen az első tíz hónapban 1,287 millió Hyundai járművet előállított cég elnöke, Dong Jin Kim csupán a jövő év elejére tervezi az európai gyártóhely keresésének megindítását. A Reuters jelentés hozzáfűzte: a vizsgálódás egy évig is eltarthat, s a végső döntést csupán 2003 elején hozzák meg.
A walesi Newport ugyanakkor már azt reméli, a Hyundai összeszerelő üzeme náluk talál kikötőre, miután a város melletti ipari területen lévő LG Semicon feletti ellenőrzést 1999-ben megszerezte a Hyundai, s át is keresztelte Hyundai Micro Electronics Walesre. Erre jó lehetőséget lát Garel Rhys, a cardiffi egyetem autóipari kutatóintézetének igazgatója, bár megjegyezte: e tekintetben Newportnak fel kell vennie a versenyt Lengyel-, Cseh- és Magyarországgal, ahol már sok új beruházás telepedett meg.
A márka magyarországi kizárólagos importőre két hete értesült a tervekről a Hyundai kelet-európai igazgatóságán, Varsóban, ám -- amint azt Bodrogi Piroska, a Hyundai Autó Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta -- egyelőre semmiféle tájékoztatást nem kért a cég.
Néhány évi stagnálás után erőteljesen bővülni kezdett a Hyundai értékesítése Magyarországon, amely Bodrogi Piroska szerint annak köszönhető, hogy sikerült az itteni vásárlóerőnek megfelelő árat elérniük, már folyamatos a szállítás, valamint tízre bővült a típusválaszték. A személyautó-kínálatot egyebek mellett az olasz Pininfarina stúdió által tervezett miniegyterű, a Matrix is bővíti, emellett 1,5 és 2 literes dízelmotorok is megjelentek a személykocsikban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.