Az egymilliárd forint saját tőkéjű társaság -- amely 95 százalékban a városi önkormányzat, öt százalékban pedig a dolgozók által létrehozott alapítvány tulajdona -- 1996-ban egy nyolc évre szóló fejlesztési programot kezdett meg. Ennek eredményeképpen 1996--2001 között zömében saját forrásból és a tulajdonos önkormányzat alaptőke-emeléséből közel 1,2 milliárd forint értékű beruházás valósult meg. Ennek részeként épült fel a tavaly június óta üzemelő aquapark. A vízi vidámparkra -- az elmúlt időszak tapasztalatai alapján -- nagy az igény. Ezt mutatja, hogy e részlegben tavaly 76 ezer látogatót regisztráltak, míg az idén a szezonban 88 ezer vendégük volt. A fürdőben 2001 végéig közel egymillió belépő, s csaknem félmillió gyógykezelés igénybevétele várható.
A Széchenyi-terv segítségével megvalósuló beruházás eredményeképpen a várakozások szerint mind a fürdő, mind a gyógyászati részleg forgalma folyamatosan növekedni fog. A strand és a gyógyászati részleg befogadóképessége a jelenlegi 14 ezer kétszeresére emelkedik. A kivitelezési munkák már megkezdődtek, s a tervek szerint az első ütem átadására április végén, míg a befejezésre május végén kerül sor.
A Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Rt. tavaly 1,1 milliárdos árbevétel mellett 163 millió forint nyereséget ért el. Az idén az első háromnegyed évben az árbevétel már elérte a tavalyit. A cég előrejezései szerint az éves bevétel 2005-re eléri a kétmilliárd forintot, ami közel tízszerese az 1995-ösnek. Az adózott eredmény az idén 180 millió körül várható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.