Kevés olyan ágazat van, amely annyira ki lenne téve a konjunkturális ingadozásoknak, mint a haszongépjármű-gyártás. A nyugat-európai vállalatok valamennyien a megrendelések csökkenéséről adnak számot. A Daimler-Chrysler európai tehergépkocsi-üzletágának vezetője például a Handelsblatt tudósítójának azt mondta, hogy az idén a hatezer tonna feletti kategóriában 310 ezres értékesítést várnak a tavalyi 336 ezer után, s jövőre 275 ezret terveznek eladni. Hasonló mértékű csökkenésről adnak számot a többiek is. A Volvo és a Scania már bejelentette, hogy a megrendelések számának esése miatt leépítések lesznek a cégnél, s ugyanez várható a MAN-nál is. A kedvező várakozások ellenére ez a cég ugyanis veszteséget jelentett a harmadik negyedévben: a tavalyi 75 millió eurós harmadik negyedéves nyereség után az idén 87 milliós veszteség várható náluk. Ugyanakkor a 450 darabos éves megrendelésállományával a magyar egység lendületesen fejlődik: a német cég magyarországi leányvállalata, a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. nettó árbevétele várakozásaik szerint az idén jelentősen meghaladja a tavalyi 5,9 milliárd forintos szintet, közben a létszám is dinamikusan bővül, jelenleg mintegy 100 főt foglalkoztatnak.
Az európai haszongépjármű-gyártók lejtmenete miatt egyre gyakrabban merül fel az érintett vállalatok összefonódásának kérdése. Szakmai körökben azt mondják, hogy ha az ágazat gyengélkedik, mindig több a mozgás, az adásvétel. E tekintetben a svéd Scania és a német MAN jöhet szóba, s kérdéses a FIAT-hoz tartozó Iveco jövője is. A Scania eredetileg a társaság legnagyobb részvényesével, a Volvóval akart összefonódni. Ezt a lépést azonban a brüsszeli versenyhatóságok megtorpedózták, pontosabban csak azzal a feltétellel hagynák jóvá, ha a Volvo 2004 áprilisáig eladja a társaságban való részesedését. Ez viszont a Volvónak nem sürgős, hiszen jelenleg a Scania részvényeinek árfolyama meglehetősen alacsony.
Az érdeklődők között van a Volkswagen és a MAN is. A VW tavaly 34 százalékos részesedést szerzett a Scaniában, azóta azonban már lelohadt a kedvük, s egyelőre a MAN sem szorgalmazza a további tárgyalásokat, nem utolsósorban a társaság jövedelmezőségi helyzetének a romlása miatt. Ezért az elemzők egy hármas szövetséget sem tartanának kizártnak, hiszen így a Scania, a VW és a MAN Európa első számú teherautó-gyártójává léphetne elő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.