A szoftveróriás engedményekre kényszerül vetélytársaival szemben, de a nemrég még valószínűsített kettédarabolást elkerüli. A megegyezés lényege, hogy a hardvergyártók szabad kezet kapnak a Microsoft vetélytársai által készített szoftverek alkalmazásában, és ezentúl a Windows operációs rendszerbe más gyártók is beleláthatnak majd.
Bill Gates Microsoft-elnök elfogadhatónak tartja a paktumot, John Ashcroft igazságügy-miniszter szerint pedig megszűnik a cég törvényellenes magatartása. A hírt a tőkepiac is a Microsoft győzelmeként értékelte, amit a részvények árfolyamának emelkedése jelzett.
A végfelhasználók a gyakorlatban annyit fognak érzékelni, hogy lehetőségük nyílik egy olyan márkás számítógépet vásárolni, melyen az előre telepített Windows operációs rendszeren kívül nem csak a Microsoft által fejlesztett programok vannak. Ennek érdekében a szoftveróriásnak a Windows most bemutatott XP jelű verzióját is módosítania kell néhány hónapon belül. Az egyezmény öt évig marad érvényben és további kettővel meghosszabbítható.
A per végeztével a Microsoft szakértők szerint nem gyengül, a versenytársaknak így a vártnál mélyebben kell a zsebükbe nyúlni piaci helyzetük megőrzése érdekében. A Sun Microsystems, az AOL Time Warner és a RealNetworks egyaránt elégedetlen a végkifejlettel. A Windows állásait leginkább veszélyeztető Linux operációs rendszer egyik gyártója, a Red Hat hivatalos álláspontja szerint kétséges, hogy a Microsoft agresszív piacpolitikáját az egyezség meg tudja változtatni.
A pert Washington eredetileg azért indította, mert a Microsoft visszaélt a Windows monopolhelyzetével. Azoknak a számítógépgyártóknak ugyanis olcsóbban kínálta az operációs rendszert, melyek beleegyeztek, hogy csak Microsoft-szoftvereket telepítenek gépeikre. Az IBM megtagadta saját fejlesztésű operációs rendszerének teljes mellőzését, ezért a Windows 95-ös verziójának legfontosabb részleteit másokkal ellentétben nem kaphatta meg előre, ezzel dollármilliókat vesztett. A fő vádpont mégis az volt, hogy a Microsoft a Windowsba beépítette saját internetes böngészőjét, és ezzel lesöpörte a piacról az addig vezető Netscape-et és más termékeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.