BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kapós az osztrák kereskedelmi tévé

Óriási az érdeklődés az osztrák kereskedelmi televíziózás iránt: 27 pályázat érkezett a kereskedelmi frekvenciára kiírt pályázatokra. Ezen belül az országos sugárzásra hét, a Bécs, Linz és Salzburg környékén fogható széleseb régiók műsorszolgáltatására 11, a hét kisebb helyi csatorna működtetésére pedig kilenc cég vállalkozna.

Mint várható volt, országos frekvenciára adta be pályázatát Ausztria legnagyobb kábelszolgáltatója, az ATV, amely pályázati szlogenje szerint "osztrákoknak osztrákokról" kíván televíziót csinálni. E társaságot 33 százalékban egy müncheni filmforgalmazó, 29 százalékban pénzügyi befektetőként a Bawag és 20 százalékban a Magyarországon a Tv 2-ben meghatározó tulajdonnal bíró svéd SBS, 13 százalékban pedig a UPC jegyzi.
Szintén jelezte érdeklődését a Goldstar fizetőtévé képviseletében Gottfried Zmeck, bár ő nem tudta megnyerni a vállalkozáshoz a Goldstar résztulajdonosa, a német médiamágnás Leo Kirch támogatását. Sőt -- korábbi ígéreteikkel ellentétben -- a Raiffeisen és a Styria bank is visszavonta a tévéüzlet finanszírozására tett ígéretét. Ennek ellenére a szolgáltatásra és szórakoztatásra épülő műsortervével a Goldstar az országos és a Bécs környéki régióra egyaránt pályázott.
A fele-fele részben Rupert Murdoch, illetve az olasz Telecom Italia tulajdonában álló olasz Stream SpA is szívesen versenyre kelne az Ausztriában mindeddig egyeduralkodó közszolgálati televízióval: a Stream sok soprttal dúsított fiatalos hírtelevíziót ígér, továbbá kiltásába helyezte a Silvio Berlusconi fizetőtévéivel való együttműködést, akár az egyesülést is.
Ugyanakkor a teljes ismeretlenségből is bukkantak fel érdeklődők: a Kanal 1 nevű társaság egyelőre csupán annyit árult el magáról, hogy magukat egyelőre megnevezni nem kívánó, de a médiában tapasztalokat szervezett "tőkeerős" osztrák befektetők állnak mögötte.
A pályázatok nagy száma már csak azért is meglepő, mert a hétmillió lakosú Ausztriában -- ahol kereskedelmi televízió mindeddig nem működött -- a reklámtortából a tévének a nyomtatott sajtóéhoz képest lényegesen kisebb szelet jut. Vélhetően a 27 pályázó mindegyike az arányok megváltozásában reménykedik. A Die Presse szerint az osztrák médiahatóság a pályázatokat két lépcsőben vizsgálja: most a kiírás tartalmi és formai szempontjai alapján minősítenek, december 17-e és 21-e között pedig a pályázók képviselőinek személyes meghallgatása alapján. Eredményhirdetés februárban várható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.