Ez utóbbi két helyszínt tavaly elnyert Budapesti és Vidéki Vásárrendező Kft. (BVV) igazgatója, Losonci Tibor lapunknak elmondta: mindazok a kereskedők, akik évek óta bérelnek területet a kft. által épített pavilonokban, az idén is jelentkeztek az árusításra. Mindazonáltal lesz szabadtéri vásár a belső kerületekben, mégpedig a Nyugati előtt, a Jókai és a Liszt Ferenc téren, valamint a Belváros szívében, a Vörösmarty téren.
A VI. kerületi önkormányzat arra adott engedélyt egy vásárrendező kft.-nek nettó 600 forintos négyzetméterárért, hogy a Nyugati téri aluljárónál 9 hat négyzetméteres és 12 négy négyzetméteres pavilon állíthat fel. Emellett a már említett BVV Kft. a Jókai és a Liszt Ferenc téren kapott 524 négyzetmétert hasonló feltételekkel, ahol 96 elárusítóhelyet alakíthat ki. A cég vezetője elmondta: az önkormányzat azt is előírta, hogy a tavalyinál is igényesebb, az ünnep hangulatához és a városképhez jobban illeszkedő legyen a vásár megjelenése, ezért faházacskákat építettek, amelyekben mintegy 70 kereskedő kínálja áruját szombattól december 24-ig.
A főváros "saját" vásárát, a Vörösmarty téri budapesti karácsonyt szervező Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) részéről Igyártó Gabriella arról tájékoztatta lapunkat, hogy a téren 104 népművész, képzőművész, kézműves mutatja be készítményeit, de kapható lesz -- az ünnepkörhöz illően -- édesség, házisajt, bor is, valamint hat melegkonyhás vendéglátóhely fogadja az arra járókat. A főváros térítésmentesen adta a területet a program szervezését koordináló Budapest Turisztikai Szolgáltató Kht.-nak.
Korábban még nagy üzletnek számított egy-egy közterület elnyerése, hogy aztán kiadják a vásározóknak, de a piac tökéletesen átalakult. A vásárrendezők évek óta panaszkodnak, hogy lanyhul az érdeklődés az ilyen szabadtéri rendezvények iránt, de a köztéri kitelepülő vásár még mindig számíthat érdeklődésre, ahol nagy az átmenő gyalogosforgalom.
A gyalogosforgalom hiánya lehet az oka, hogy a Felvonulási térre az idén ismét nem kértek engedélyt, akárcsak 1999-ben. Az elmúlt évben ugyan próbálkozott egy cég, de a kereskedők érdeklődésének hiányában végül is elmaradt a Dózsa György úti vásár. Mindez azt mutatja, hogy a kereskedők érzik: a vásárlókat egyre inkább elcsábítják a sorra nyíló bevásárlóközpontok, hipermarketek.
A fővárosban az idén a korábbiaknál jóval kevesebb helyen, csupán néhány forgalmas téren lesz kisebb-nagyobb karácsonyi vásár. Budapest várostervezési és városképvédelmi bizottsága az elmúlt évben nem engedélyezte a vásárt a Vámház és a Podmaniczky téren, 2001-ben pedig -- városképvédelmi indokkal -- már a Deák téren, a Móricz Zsigmond körtéren, a Baross téri aluljáróban és a Blaha Lujza téren rendezendő vásárhoz sem járult hozzá. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.