BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kilép a régiós piacra az Online Rt.

A jelenleg 125 főt, ezen belül 95 informatikai szakembert foglalkoztató Online Rt. jövőre 30 százalékos bevételnövekedést tűzött ki célul. Az eredmény elérését segítheti az is, ha az idén feltérképezett lengyel piacon sikerül megrendelést nyernie.

A tervezett külpiaci terjeszkedést irányító Kelemen Sándor üzletfejlesztési/marketing vezérigazgató-helyettes elmondta, biztató tárgyalásokat folytatnak a lengyelországi Novum és Profidata rendszerintegrátor céggel a jövőbeni együttműködésről. A szakember szerint az Online esélyei azért jók, mert a lengyel bankrendszer a magyarhoz képest 2-3 éves fejlődési hátrányban van. A társaság nem a külföldi multinacionális cégek kezében lévő lengyel nagy bankokat, hanem a kisebb regionális pénzintézeteket kívánja célba venni.
Az Online Informatika Rt. 2001-ben 1,6 milliárd forint körüli árbevételt vár, vagyis csaknem az egy évvel korábbi forgalomra számít. Deák László vezérigazgató szerint a kedvezőtlenebbre fordult piaci hangulatban a stagnálás is jó eredménynek számít. Az éves tervezett forgalom 75 százalékát az informatikai társaság október végéig elérte, de az utolsó két hónapban néhány nagyobb projektből számít jelentősebb bevételre. A cég nem közli nyereségadatait, Deák László azonban utalt arra, hogy az már évek óta a bevétel 20-30 százalékára tehető, és ezt az arányt a jövőben is tartani kívánják.
A magyar magánszemélyek tulajdonában lévő, egymilliárd forintot meghaladó saját tőkéjű Online forgalmának döntő részét már az 1989-es megalakulás óta a kereskedelmi bankoknak ajánlott számlavezető rendszerek fejlesztése és üzemben tartása adja. A vezérigazgató emellett stratégiai fontosságúnak tartja a tanácsadói üzletág megalakulását, melynek tevékenységét szintén a pénzügyi szektorra irányítják.

A jelenleg 125 főt, ezen belül 95 informatikai szakembert foglalkoztató Online Rt. jövőre 30 százalékos bevételnövekedést tűzött ki célul. Az eredmény elérését segítheti az is, ha az idén feltérképezett lengyel piacon sikerül megrendelést nyernie. VG-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.