BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszülethet az új acélipari óriás

Az Európai Bizottság tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy bizonyos feltételekkel engedélyezi a három acélipari társaság, a francia Usinor, a luxemburgi Arbed és a spanyol Aceralia tervezett egyesülését. Az 5,4 milliárd eurós ügylettel Nyugat-Európában megszülethet a világ legnagyobb acélgyártó csoportja, jóllehet a piaci verseny megőrzése végett egyes kapacitásaitól meg kell majd válnia.

A brüsszeli "versenyőrök" jóváhagyása után már csak az érintett cégeken múlik, hogy mikor jön létre a 110 ezer fős, mintegy évi 30 milliárd euró forgalmú és 46 millió tonna nyersacél-kapacitású új csoport. A francia irányítású, ideiglenesen NewCo néven emlegetett konszern ezzel világelső lehet, mintegy háromszor meghaladva a két legfőbb európai versenytársa, német Thyssen Krupp és a brit--holland Corus méretét.
Az Európai Bizottság azután egyezett bele az összefonódásba, hogy az Usinor ígéretet tett az erősen megnövekedő piaci súlya némi mérséklésére. Egyrészt az eredeti -- az idén februárban nyilvánosságra hozott -- elképzeléssel szemben a franciák részesedése várhatóan nem 56,5, hanem csak 54 százalékos lesz. (A franciák leendő partnerei az elmúlt napokban jelezték, hogy nagyobb részesedésre tartanak igényt.) Másrészt -- jelentette a Bloomberg -- az Usinor beleegyezett, hogy két szolgáltatóközpont (Cofrafer, Bamesa) mellett megszabadul hét, összesen 1,7 millió tonna galvánacéltermék-kapacitású üzemétől is.
A felerősödött európai egyesülési törekvésben -- az USA-ban várható újabb importkorlátozásokra adandó válasz mellett -- nagy szerepet játszik a helyi acélgyártók ama törekvése, hogy javítsanak a túlkínálat és a világpiaci árak mélyrepülése miatt megcsappant jövedelmezőségükön. A NewCo mintegy 900 millió euró költséget tevez megtakarítani.
A múlt évben az Usinor 15,7, az Arbed 13,2 milliárd euró konszolidált árbevételt ért el 759, illetve 88,4 millió euró nettó nyereség mellett. (Az Aceralia részben az Arbed-csoporthoz kapcsolódik, mely 35 százalékos hányadával a spanyol acélgyártó legnagyobb tulajdonosa.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.