A Mercator Net Holiday eredetileg bt.-ként alakult meg, a céget az idén június végén jegyezték be. A tevékenység bővülése miatt vált szükségessé a kft.-vé alakulás, amelynek dokumentumait a napokban nyújtották be a fővárosi cégbírósághoz -- közölte Meichl Mátyás ügyvezető igazgató. A kft. hárommillió forint alaptőkével alakult meg három magyar magánszemély tulajdonlásával.
A Mercator Net Holiday jelenleg is tárgyal a Mercator Travellel a vételárról, ami 10-20 millió forint körül várható. A Mercator Net Holidayt -- miután igazolta a számára szükséges kétmillió forintos vagyoni biztosítékot -- már bejegyezte az utazási irodákat nyilvántartó és ellenőrző hivatal a Gazdasági Minisztériumban.
A tervek szerint a Mercator Net Holiday folytatja, bár kisebb mértékben az amerikai kiutaztatást, emellett mexikói, dél-amerikai, ázsiai, afrikai, valamint a karibi térségbe kínál egzotikus programokat. Emellett az európai városlátogató utak piacán kívánnak előretörni, s kiemelt tevékenységük lesz az internetes értékesítés.
A Mercator Travel -- amely közel tíz éve jelent meg a magyar piacon -- az USA-t ért terrortámadás következtében olyan nehéz helyzetbe került, hogy nem tudta igazolni a mintegy 120 millió forint vagyoni biztosítékot. Ezért a cég maga kérte a nyilvántartásból való törlését (VG, 2001. nov. 12.). A társaság tavalyi 1,2 milliárd forint forgalmának mintegy 92 százaléka az USA-beutaztatásból származott.
A Mercator Travel 67 millió forint tartozást halmozott fel a repülőjegy-értékesítésből. Ezt bankhitelből egyenlítik ki. A cégnek más tartozása nincs -- közölte Csípő László ügyvezető. A Mercator Kft. a jövőben a Mercator Net Holiday reklámügynökségeként folytatja tevékenységét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.