A készletezési költségek csökkentését és az uniós előírások átvételét tartják a következő évek fő feladatának a KKKSZ vezetői. Az előző minőségi csere mintegy 3 milliárd forintjába került a szövetségnek.
Az 1993-ban született készletezési törvény alapján létrejött szövetség főként önálló társaságoktól bérelt létesítményekben tartja a három hónapos stratégiai tartalékot. Egyedül a Kőolajtároló Rt.-nek százszázalékos tulajdonosa. Mint a napokban beszámoltunk róla, 26 százalékos részesedéséhez még megvette a Mol Rt. 51 százalékos, illetve egy harmadik tulajdonos kisebbségi részvénycsomagját. További négy tárolótársaságban kisebbségi részesedése van. Csernák József, a KKKSZ vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy ezeket 1995--1999 között létesítették, összesen 200-250 millió dollárból. A nemzetközi gyakorlat szerint az ilyen beruházásokat 80 százalékban hosszú lejáratú hitelből finanszírozzák, 10-15 éves megtérüléssel számolnak.
A KKKSZ idei 20 milliárd forint körüli költségvetésének zömét, 15-16 milliárdot a tárolóbérleti díjak viszik el, ezért is szorgalmazza a szövetség igazgatósága, hogy igyekezzenek bővíteni tulajdoni érdekeltségüket a tárolótársaságokban. A fennmaradó összeg a készletfeltöltéshez felvett bankhitelek kamata. Induláskor 12 milliárd forintra volt szükség, hogy 1994. január 1-jére rendelkezésre álljon az előírt 20 napos készlet.
A stratégiai tartalék össztételére vonatkozóan a magyar jogszabály csak az olaj és az olajtermék arányát határozza meg. 90 százalék lehet a kőolaj és a motorhajtó anyagok részesedése, a többi egyéb kőolajtermék lehet. Az egyes termékek arányáról a szövetség igazgatótanácsa dönt, az előző évi fogyasztás alapján. Magyarországon a stratégiai üzemanyag-tartalék 70 százaléka motorhajtó anyag, ennek harmada motorbenzin, kétharmada gázolaj. Csernák József hozzátette, hogy az uniós tagországokban arra törekszenek, hogy termékenként legyen meg a 90 napos tartalék, megengedve, hogy ennek egy részét olajban tartsák a tagállamok. Ehhez Magyarországon némi átrendezésre lesz szükség, amit úgy kell végrehajtani, hogy a tartalékból esetleg piacra kerülő üzemanyag nehogy piaci zavart okozzon. A szövetség az 1994. január 1-jei induló készlettől eltekintve kizárólag kőolajat vásárolt, s azt feldolgoztatva töltötte fel a gázolaj-, illetve motorbenzin-tartalékot.
A szövetségnek 700 tagja van, közülük az elmúlt egy évben 290 foglalkozott ténylegesen olaj-, illetve olajtermékimporttal. Közöttük legfeljebb 50 jelentős forgalmú cég van -- tudtuk meg Csernák Józseftől. A tagok a közgyűlés döntése szerinti készletezési díjat fizetnek a KKKSZ-nek, amely működését, illetve a készletezéshez felvett hiteleket is ebből finanszírozza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.