A cég álláspontja szerint a Microsoft és az amerikai igazságügy-minisztérium között a múlt hét végén létrejött paktum nem szünteti meg a szoftveróriás törvényellenesnek tartott piacpolitikáját.
Ismert, hogy a Microsoftot három évvel ezelőtt a Windows operációs rendszer döntő piaci fölényével való visszaélés miatt perelte be Washington és 18 amerikai tagállam. Az ügyben kimondták a társaság törvénysértő magatartását, és a büntetési tételek között felmerült a kettéosztás is, végül a Microsoft csak kisebb engedményekre kényszerül.
A Sun szerint a megegyezés gyenge lábakon áll és teljesen hatástalan lesz, mivel a Microsoftnak sok kiskaput hagy nyitva. A trösztvádas per kezdetben csak közvetve érintette a Sunt, a részletes vizsgálatoknál azonban a cég egyre inkább érintetté vált. Az ő nevéhez fűződik ugyanis az internetes környezetben népszerű Java programozási nyelv kifejlesztése. A népszerűség egyik oka az, hogy a Java programok minden operációs rendszeren képesek futni, így a fejlesztőknek nem kell különböző változatokat készíteni belőlük.
A bíróság júniusban bizonyítottnak látta, hogy a Microsoft azzal próbálta magának megszerezni a Java alkalmazásokat, hogy egy csak Windows alatt futó verziót kezdett előnyben részesíteni.
A Sun Microsystems Inc. újra pert helyezett kilátásba a Microsoft ellen, mivel elégedetlen a szoftveróriás három éve tartó trösztvádas ügyének lezárásával -- írja a Reuters. VG-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.