Mindez Olaszországban azért keltett széles körű figyelmet, mert elfogadásával az olasz közszolgálati médiumban először jelenne meg vállalakozói tőke, ami a közvélemény egy részének ellenérzését válthatja ki. Ugyanakkor versenyhátrányba hozhatja a más nyugati demokráciákban példa nélkül álló médiahatalommal bíró olasz miniszterelnököt. Ez viszont a közvélemény egy részének helyeslésével találkozna -- tudósít az Adage.
Silvio Berlusconi kormányfő Mediaset-csoportján keresztül nemcsak az ország három legnagyobb kereskedelemi tévécsatornáját ellenőrzi, hanem a közszolgálatiak működésére szintén jelentős hatást gyakorol. Ugyanakkor Berlusconinak tulajdonosként több napilap, két rádiócsatorna és számos internetes hírforrás fölött van ellenőrzése.
Ha létrejön a Crown Castle által ajánlott üzlet, akkor a bevételt a RAI fejlesztésére fordítva korszerűbbé és versenyképesebbé válhatna a közszolgálati televízió. Berlusconi miniszterelnökként elvileg ebben volna érdekelt, médivállalkozóként azonban éppen az ellenkezőjében, hiszen a RAI-nak juttatott forrással saját versenytársát erősítené.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.