A Prilosec (Magyarországon Losec) napi adagja négy dollárba kerül. A készítmény szabadalma október 5-én ugyan lejárt -- s ezzel elvileg megnyílt az út a generikus változatok előtt --, az AstraZeneca kérte a szer védettségének meghosszabbítását. Az illetékes hatóság (FDA) által elfogadott indoklás szerint a védettség kibővült a gyógyszer almaszószban adagolt formájával, amit azoknak szán a gyártó, akik nem tudják lenyelni a tablettát.
Az FDA közölte az ugrásra kész négy generikumgyártóval, hogy csak abban az esetben engedélyezi gyógyszereik piacra dobását, ha megfelelnek az "almaszószos" elvárásoknak is.
A követelmény bővülése előtt az amerikai Andrx Corp. már megkapta az engedélyt saját gyógyszere piacra dobására. A lépéssel azonban vélhetőleg megvárja, amíg egyértelművé válik a brit gyártó szabadalomhosszabbítási kérelmének sorsa, s lecseng az a vita is, amelyben az AstraZeneca a négy generikus szer előállítóját még védett hatóanyagok gyártásával vádolja.
Magyarországon közel húsz savlekötő gyógyszer van forgalomban. A piacon az úgynevezett hisztaminreceptor-blokkolók és a protonpumpagátlók versenyeznek egymással. Szakemberek szerint az utóbbi csoportba -- a Losec is oda tartozik -- sorolható medicinák ugyan hatékonyabbak, de drágábbak is. Ennek s a támogatási rendszernek köszönhetően a betegek 90 százaléka hisztaminreceptor-blokkoló savgátlót szed, köztük jó néhány magyar gyártmányú termék is található. A fennmaradó 10 százalék közt található a Losec is, melynek hazai ára jóval alatta marad a négydolláros amerikainak. Mint azt az AstraZenecánál megtudtuk, a cég tervezi, hogy jövőre Magyarországon is forgalomba hoz egy új savgátló -- külföldön már kapható -- gyógyszert, amely vízben, gyümölcslében, szószban is oldható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.