BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább építkezik a Magház Rt.

December végén elkészül az első, garzon- és kétszobás lakásokból álló "magház", mellyel elsősorban az egyedülálló, pályakezdő fiatalokat kívánja megcélozni a befektető Magház Ingatlanfejlesztő Rt. A társaságnak ez az első lakóingatlan-beruházása, melyet hamarosan továbbiak követnek -- közölte lapunk érdeklődésére Székely Márton kereskedelmi igazgató.

A Rottenbiller utcában épülő 72 lakásos háznak a 65 százalékát már eladták. Érdekesség, hogy a vevők 40 százaléka befektetési céllal vásárol. Az építészeti és technikai megoldásokat tekintve XXI. századi épületben 24 órás internetkávézót és automata mosodát alakítanak ki, amire még szintén nics példa hazánkban.
Az egymilliárd forintos beruházást saját forrásból valósítja meg a magánszemélyek tulajdonában lévő, 120 millió forintos alaptőjékű Magház Rt. A lakások ára 7--22 millió forint, nagyságuk 26--56 négyzetméter közötti.
Már előkészítették a következő beruházást, amit jövő februárban szeretnének elkezdeni. A VIII. kerületi Mária utcában 105 lakást, 600 négyzetméter irodát és mintegy ezer négyzetméternyi kereskedelmi egységet hoznak tető alá. Az elvi építési engedélyt már megkapták -- közölte a kereskedelmi igazgató.
Szintén jövőre kívánják elkezdeni annak a 120 lakásnak az építését, amit a 32-esek tere közelében, a Kisfaludy és a Kis Stáció utca által határolt telekre terveznek.
A Magház Rt. minden egyes projektre külön társaságot hoz létre, amit a beruházás végén megszüntet. A lakóházak üzemeltetését, fenntartását pedig az erre a feladatra létrehozott Magház Menedzsment Kft. végzi. Ha valaki befektetési céllal vásárol, a társaság elvállalja a hasznosítást, így a tulajdonosnak nem kell foglalkozni a karbantartással, valamint a bérleti díj behajtásával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.