BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb amerikai olajóriás születik

Évi 53 milliárd dolláros forgalmával a világ hatodik és az USA harmadik legnagyobb olajipari társasága lehet a ConocoPhillips cég. Létrehozásáról a napokban döntöttek a nevében szereplő vállalatok.

Alig néhány nappal azután, hogy bejelentették az amerikai Enron olajtársaságnak a szintén amerikai Dynegy által tervezett felvásárlását, vasárnap közzétették: egybeolvad a Phillips Petroleum Co. és Conoco Inc. A fúzió során 15,4 milliárd dollár cserél gazdát -- jelenti a Bloomberg. A Conoco tulajdonosai egy részvényért 0,4677 részvényhez jutnak az új cégben, míg a Phillips-tulajdonosok egy az egyben válthatják be papírjaikat. A Phillips részvényeseinek jut a létrejövő társaság 57 százaléka, a Conoco-tulajdonosoknak a 43 százaléka. Viszont mindkét alapító cég nyolc tagot küld a ConocoPhillips igazgatóságába. A Phillips piaci tőkeértéke 19,8, a Conocóé 15,4 milliárd dollár.
A két vállalat a jövő év második felében tervezi lezárni fúzióját, amelytől évi 750 millió dolláros megtakarítást várnak a feltárás, a termelés és a forgalmazás áramvonalasítása, a párhuzamos tevékenységek felszámolása révén. A bartlesville-i (Oklahoma) székhelyű, 38,5 ezer fős Phillipsnél elbocsátások várhatók -- közölte James Mulva, a cég elnök-vezérigazgatója a befektetők és elemzők számára tartott konferencián. A 20 ezer fős Conoco kapcsán ez nem merült fel. A ConocoPhillips székhelye Houstonban lesz, a Conoco mostani főhadiszállásán.
Ez utóbbi társaság az USA negyedik legnagyobb olajcége, a Phillips az ötödik. Évi 53 milliárd dolláros együttes forgalmukkal megelőzik a most harmadik Texaco 50 milliárdját. A Phillips egyébként szeptemberben vette meg 8,37 milliárd dollárért a Tosco Corp. olajfinomítót, s vállalta át annak adósságait.
Mulva lesz az új társaság vezérigazgatója, s az elnöki posztot is megkapja, amikor a mostani elnök, Archie Dunham 2004-ben nyugdíjba vonul.
A ConocoPhillipsnek 8,7 milliárd hordó olaj-egyenértéknyi szénhidrogénkészlete lesz, napi termelése 1,7 millió barrel. Az USA-ban, Kanadában, az Északi-tengeren, Venezuelában, Kínában, a Timor-tengeren, Indonéziában, Vietnamban, Oroszország közel-keleti részén és a Kaszpi-térségben fog tevékenykedni. Összességében 19 finomítója lesz, együttesen napi 2,6 millió barreles feldolgozói kapacitással az USA-ban, Nagy-Britanniában, Írországban, Németországban, Csehországban és Malajziában.
Az olajtársaságokat a náluk nagyobb versenytársaik egyesülései fúziókra kényszerítik, ilyen volt a közelmúltban a Exxon Mobil és Chevron Texaco Corp. megszületése. Hasonlóan kényszerítő hatású az olajárak 50 százalékos esése az elmúlt 12 hónap során.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.