BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Apadhat a Malév vesztesége

Jövőre 2-3 milliárd forintos veszteséggel és az átalakítási program gyorsabb megvalósításával számol a Malév Rt - közölte Váradi József vezérigazgató a hét végi rendkívüli közgyűlés után. A fórumon az alaptőke 4, a tőketartalék 5,2 milliárd forintos megemeléséről döntöttek. Az összesen 9,2 milliárd forintos tőkejuttatásról még az ősszel határozott a kormány.

A Malév Rt. jórészt a hiteltartozás mérséklésére fordítja a 9,2 milliárd forintos állami tőkejuttatást, s reméli, hogy a márciusban kezdett átalakítási program máris mutatkozó több száz millió forintos megtakarítását és a későbbi kedvező hatásokat látván a főtulajdonos ÁPV Rt. tavasszal újabb tőkeinjekciót indítványoz a kormánynál.

Az eredeti tervek szerint a 6,1 milliárd forintos egyszeri beruházással induló hároméves átalakítási programban az idén három, jövőre 12, 2003-ban pedig 15 milliárd forintos eredményjavulásnak kellene bekövetkeznie. Az elképzelés jövőre már nullszaldós gazdálkodással számolt, de ezt keresztülhúzták a nemzetközi légi közlekedésben bekövetkezett események. A szeptemberi terrorakciók nyomán például a Malév európai járatain hat, az észak-amerikaiaknál pedig 51 százalékos forgalomcsökkenés történt, és eddig csak emiatt kétmilliárd forinttal apadt a nyereség. Az is igaz ugyanakkor, hogy a Malévot az európai vetélytársaknál kisebb mértékben rázta meg ez az esemény.

Több légitársaság csődbe jutott, illetve szinte mindegyik jelentős leépítést és kapacitáscsökkentést hajtott végre - emlékeztetett Szarvas Ferenc elnök. Váradi a stabilizáció és a megújulás évének nevezte a hamarosan záruló esztendőt. Mint utalt rá, a sikertelen privatizációs kísérlet után két fontos kereskedelmi partnert találtak (KLM, Northwest Airlines), hatékonyságjavító programot indítottak, átvizsgálták a beszállítói kapcsolatokat, és leállították vagy felfüggesztették a veszteséges járatokat. Előre hozták a jövőre tervezett elbocsátást, így az év végén már csak 3500-an dolgoznak majd a cégnél.

A szigorító intézkedések ellenére a Malév a tervezett 5,6 milliárd forintos veszteségnél is többet kénytelen elkönyvelni ez évben - ismerte el a vezérigazgató. Javult viszont a gépek telítettsége, csökkent a késések száma, és az őszi kereskedelmi akcióból 700 millió forintos bevételt értek el. A géppark cseréjének fontos eleme a 10+6 új Boeing-737 NG rendkívül kedvező árú lízingje. Ezzel a lépéssel évente 1,5 milliárd forintot megtakarítanak, és a többi gép kifutó szerződései miatt 2004-re az egyik legfiatalabb flotta repül majd a világon Malév-színekben. A már régóta meglévő két Boeing-767-es továbbra is üzemben marad, mivel fenntartják az észak-amerikai járatokat. Azt remélik, hogy a két új szövetséges megjelenése mérsékelheti az üzemeltetési veszteséget.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.