Számítások szerint négy év múlva elkezdődhet napjaink talán legnagyobb volumenű és legizgalmasabb hazai ingatlanfejlesztése, amit a Csepel-sziget északi részére álmodtak meg a szakemberek. Az új városrész megépülésének első nagy lépéseként a napokban lezárult az a titkos tervpályázat, melyet a Csepel-sziget északi részén található, több mint 200 hektárnyi, önkormányzati tulajdonban lévő terület beépítésére írtak ki.
A beérkezett tizenegy pályaműből kilencet díjaztak, és kettőt részesítettek első díjban: a Gerő-Szabó Építész Iroda Kft. munkáját, valamint a V+A Kft. és az Urbanitas Kft. közös terveit.
A tervpályázat célja Csepel északi szigetcsúcsa településszerkezetének és a beépítés elveinek meghatározása volt. Az alapvető szempont az volt, hogy a különböző funkciók - Budapest központi szennyvíztisztító telepe, az új városi közpark, a Mahart-kikötők logisztikai funkciója, valamint a tervezett lakóépületek és intézmények - összehangolva, egymást erősítve valósuljanak meg.
A díjazott pályaművek alapjául szolgálnak a fővárosi településszerkezeti terv és szabályozási keretterv módosításának. Ezek megváltoztatásával lehetséges ugyanis az, hogy a jelenleg mezőgazdasági besorolású területet építési övezetté nyilvánítsák.
A pályaművek többségének javaslata szerint az új, korszerű szennyvíztisztító a szigetcsúcs nyugati oldalára kerülne, a keleti részen pedig nagyméretű városi közparkot alakítanának ki. Ettől délre zöldterülettel és vízfelületekkel tagolt lakóterületet hoznának létre. A tervezett magasházak elhelyezésére sokféle javaslat érkezett. A bírálóbizottság azokat a megoldásokat tartotta jobbnak, ahol a magasházak épületegyüttesként, csoportosan jelennek meg.
Felmerült a jelenleg használaton kívüli III. Mahart-öböl környezetének városközponttá alakítása. Az I-II. Mahart-öböl területén a csepeli gerincút közelsége miatt különböző intézmények kaphatnak helyet. A gerincút keleti oldalán pedig zöldterület kialakítása célszerű.
A csepeli szigetcsúcs ma a főváros utolsó ilyen hatalmas méretű, egybefüggő, belváros közeli területe, melynek fejlesztése jelentősen javíthatja a lakosok életkörülményeit. Schneller István, a főváros főépítésze szerint az sem lehetetlen, hogy ez a terület válik Közép-Kelet-Európa egyik regionális központjává, vagy az EU-intézményekhez kötődő új kormányzati negyeddé.
A következő lépés tehát az övezeti átsorolás, majd az egyes zónák elhatárolása. Ezt követően a fejlesztő Észak-Csepel Rt. további építészeti pályázatokat ír ki. Ezek résztvevői a most díjazott építészek közül kerülnek ki, meghívásos alapon - tájékoztatta lapunkat Mellus János, az Észak-Csepel Rt. vezérigazgatója. A beruházókat nyilvános pályázaton versenyeztetik majd, és a telkek értékesítésére az Észak-Csepel Rt. javaslatot tesz a helyi önkormányzatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.