A december 15-én napi négy órában induló új csatorna, a műsorát vallási és kulturális témák mellett elkötelező Pax tévé bázisa a már működő Filmmúzeum telephelye lesz az Óbudai- (hajógyári) szigeten. További közös vonás, hogy a Paxban meghatározó részesedése van annak a Napocska Szolgáltató Kft.-nek, amely a cégiratok szerint a Filmmúzeum többségi tulajdonosa is. A Pax 51 százalékos többségét Ferenczy Károly romániai médiavállalkozó jegyzi, akinek lapunk értesülése szerint Erdély területén mintegy másfél millió előfizetővel rendelkező kábeltévés vállalkozása, valamint több városi televíziója van, amelyek mellett egyéb, a médiához kapcsolódó érdekeltségeket is működtet.
A minimális 3 millió forintos törzstőkével bejegyzett Napocska Krasznai János és Krasznai Jánosné tulajdonában áll, e cégen keresztül ők ez év szeptember óta a 197 milliós alaptőkéjű Filmmúzeum Részvénytársaság 67 százalékát ellenőrzik, ugyanakkor a 196 milliós Pax Televízió Műsorszolgáltató Részvénytársaságban a Napcsikának 49 százalékos tulajdona van. A Pax felügyelőbizottságában ott találjuk Krasznai feleségét, az MTV, majd az RTL Klub képernyőjéről ismert Prokopp Dórát, aki egyszersmind a Filmmúzeum Rt. jegyzésére is jogosult. A Paxot Ferenczy és a cég igazgatója, Endrényi Krisztina mellett igazgatósági tagként pedig Krasznai János is jegyzi.
Az Országos Rádió és Televízió Testületnél lapunk kérdésére elmondták, hogy a Pax nyilvántartásba vételi eljárása még nem zárult le. A nyilvános cégadatok szerint a Pax Rt. is egyelőre csak bejegyzés alatt áll. E két körülmény azonban nem akadálya annak, hogy a Pax december 15-én elindítsa kezdetben napi négyórás műsorszolgáltatását, válaszolta a Világgazdaság kérdésére Endrényi, aki szerint a tradicionális értékek közvetítésére, jószerével közszolgálati funkciókra vállalkozó Pax kábelen és az Antenna Hungária AM-mikró hálózatán továbbított kereskedelmi csatornaként kíván működni, s ilyenként az ORTT a kérelem beadásától számított 60 napon belül automatikusan nyilvántartásba veszi. Az igazgató a beruházás mértékéről nem kívánt nyilatkozni, elmondta viszont, hogy két hétig napi négy órában, majd egyre nagyobb terjedelemben adnak egyelőre hagyományos antennával fogható műsort. A napi 14 órás teljes adásidőt március elejére tervezik elérni. Bár kereskedelmi televízióként aposztrofálja magát, Endrényi szerint a Pax nem a hirdetési bevételre, inkább szponzorokra alapozza gazdálkodását. Kérdésünkre egyelőre nem nevezett meg támogatót, de kijelentette, hogy bár a csatorna műsora a négy történelmi vallás eszmeköréhez kapcsolódik, közvetlen egyházi támogatást nem kíván igénybe venni. Bevételei forrása elsősorban a program műsorelosztók felé történő értékesítéséből befolyó díj lesz, ennek érdekében Endrényi szerint mintegy 20 ezer háztartást elérését jelentő szerződést már meg is kötöttek néhány kábelszolgáltatóval, és tárgyalnak a UPC-vel valamint a Budapesten és környékén dekóderrel fogható AM-mikrót működtető Antenna Hungáriával (AH). Utóbbi a Pax tulajdonosi köréhez kötődő Filmmúzeumot gyakorlatilag annak indulásakor felvette programválasztékába.
Bár az AM-mikró kapacitása pillanatnyilag telített, kérdésünkre Mészáros László igazgató megerősítette, hogy tárgyalásban vannak a Paxszal, bár arra nem tért ki, hogy a vallási tévé számára kedvező döntés esetén milyen technikai megoldással biztosítanák a helyet. Üresedés esetére más jelentkezők is akadnának: lapunk is írt arról, hogy például a Viasat és a Satelit annak ellenére sikertelenül próbálkozik az AM-mikró meghódításával, hogy ők a Paxszal ellentétben ingyen engednék át programjaikat. Mészáros szerint az, hogy a műsorszolgáltató kér-e díjat, vagy sem, csupán egy a mérlegelés szempontjai közül. Az AH igazgatója hangsúlyozta, szolgáltatóként elsősorban vevőkörük igényeire vannak tekintettel, amelyet az AGB nézettségi adatai támaszthatnak alá. Ahhoz, hogy az AGB az irányadónak számító percenként átlagos nézettséget mérje, a csatornának el kellene érnie a 35 százalékos lefedettségi küszöböt. Addig, amíg kiépül ehhez szükséges partneri köre, természetesen bármely műsorszolgáltató rendelhet egyéb, például napi átlagot mutató mérést az AGB-től, amelyet a műsortovábbító, például az AH természetesen elfogadhat - tudtuk meg az AGB szakértőjétől.
A Pax többszöri ismétlési joggal vásárolt, és műsoranyagát idővel saját gyártású programok teszik teljessé. A csatorna három hónapig ingyenes, azután kódolt lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.