BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre duplázna a PanTel

A PanTel Távközlési Rt. várhatóan 11 milliárd forint körüli árbevétellel zárhatja az idei évet, ez 226 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte Törő Csaba, a cég operatív vezérigazgatója a tegnapi tájékoztatón.

A három és fél éve alakult üzleti kommunikációs társaság az idén augusztustól, üzemi szinten már nyereséges - tette hozzá. A következő évben maga a PanTel Rt. újabb 80 százalékkal tervezi árbevételét növelni, míg érdekeltségeivel együtt konszolidált forgalma elérheti a 24 milliárd forintot is. Mint ismert, résztulajdonosa az internetszolgáltató Eurowebnek, illetve portfóliója ez évtől bővült a Moltelecommal.

A társaság jelenleg az ország legnagyobb alternatív távközlési szolgáltatójának számít, de a jövőben ugyanezt régiószinten is el akarja érni. Hálózatát a térség országai közül Szlovéniával, Horvátországgal, Ausztriával, Szlovákiával, Romániával már összekötötte, Szerbiával és Ukrajnával még tárgyal a kapcsolatról. A cég árbevételének jelenleg valamivel több mint 10 százaléka származik külföldi piacokról.

A PanTel az év elején 80 millió euró bankkölcsönt kapott, aminek jövedelmező elköltését jól alátámasztotta az ötéves üzleti terv. Ez további vállalatfelvásárlásokat és értékteremtő beruházásokat is lehetővé tesz.

A hazai távközlési piac küszöbönálló nyitásával kapcsolatban Horváth Pál vezérigazgató kiemelte: mivel európai minta alapján liberalizálják azt, néhány év távlatában csak nyertesei lesznek a lépésnek. Az első hónapokban azonban magukon a cégeken múlik, melyik oldalra kerülnek.

A PanTel Távközlési Rt. várhatóan 11 milliárd forint körüli árbevétellel zárhatja az idei évet, ez 226 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte Törő Csaba, a cég operatív vezérigazgatója a tegnapi tájékoztatón. Munkatársunktól-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.