A park 16 hektáron két éve kezdte meg működését. Az önkormányzat speciális megoldást választott, mivel a Henkellel kötött szerződést - a cég tulajdonában volt szabad terület - arról, hogy az ingatlant és a csarnokokat közösen értékesítik.
A megyei területfejlesztési tanácstól pályázaton elnyert 30 millió forintot közművesítésre fordították. Az ipari park bővíthető, mivel közvetlenül mellette egy 50 hektáros mezőgazdasági terület fekszik. A parkban jelenleg a két legnagyobb cég, a Henkel és a felvonókat gyártó Liftcomp, rajtuk kívül még két-három kisebb szállítmányozási cég bérel csarnokot. Barcson húszszázalékos a munkanélküliség, ezért is lenne kedvező a város számára, ha a közművesítés kiépülése után további cégek telepednének le a parkban.
Fellebbezést követően a Strabag Kft. nyerte el a Barcsi Ipari Park közművesítési pályázatát - erősítették meg a hírt a városi önkormányzatnál. Az első értékelés szerint a kaposvári Investment Mérnöki és Fővállalkozó Kft. volt a nyertes, de a fővárosi építőipari cég megvétózta a határozatot, mondván, hogy az általa alkalmazott technika korszerűbb. A 79,4 millió forintos beruházás előkészületei már megkezdődtek, a befejezés a jövő évben várható. Munkatársunktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.