BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Oroszországban is hódít a jelzálog-hitelezés

Befejezetlen ingatlanokra is nyújt jelzáloghitelt az Amerikai-Orosz Befektetési Alap jelzálogokat kezelő részlege, a Delta Credit újonnan indított, tízmillió dolláros programja keretében, számol be a Moscow Times.

Az amerikai kongresszus által a szabadpiaci gazdaság támogatására 1995-ben létrehozott alap 440 milliós összvagyonából húszmillióval részesülő Delta Credit öt építővállalat közreműködésével végzi hitelezési tevékenységét.

Az újfajta konstrukció értelmében a kölcsönt nyújtó biztosítékként rendelkezési jogot kap az építés alatt lévő ingatlan felett: ezáltal a kölcsönt felvevő fél is nagyobb biztonságban részesül, mivel nem egyedül lesz érdekelt az új lakás határidős elkészültében.

A programban részt vevő Kvartal 32-33 építkezési vállalkozó már 1993-ban megegyezett a moszkvai városházával egy modern lakónegyed felépítéséről a város déli részén fekvő, még Hruscsov főtitkársága idején felhúzott, ma már roskadozó házak helyén. Az új feltételek szerint miután a vevő megegyezett a Kvartal 32-33 vállalattal egy 18 hónapon belül felépülő lakás megvételében, a cég bankjával, az Inveszticionnaja Bankovszkaja Korporaciával (IBK) kell tárgyalnia a jelzáloghitel feltételeiről. Megállapodás esetén a vételár negyven százalékának megfelelő önrész befizetése után a maradék hatvan százaléknak megfelelő hitelhez jut az igénylő.

A tizenöt százalékos piaci kamatlábat hat százalékkal meghaladó hitelkamatot a még el nem készült ingatlanban rejlő nagyobb kockázattal indokolják az IBK-nál. A teljes vételár számláján történő jóváírását követően a Kvartal beruházási szerződést köt a vevővel, amelyben kiköti, hogy az ingatlan átadása során a tulajdonjog is teljes mértékben a vevőre száll. A használatbavételi engedély megszerzése után hagyományos jelzáloggá alakul a hitel, a kamatteher is tizenöt százalékra mérséklődik.

Mivel csak kevesen tudnak saját erőből lakást venni, komoly sikerre számíthat a jelzálog-hitelezés - vélik ingatlanpiaci szakértők -, hiszen a kész ingatlanoknál akár huszonöt százalékkal olcsóbban lehet még nem kész lakáshoz jutni a moszkvai ingatlanpiacon.

Befejezetlen ingatlanokra is nyújt jelzáloghitelt az Amerikai-Orosz Befektetési Alap jelzálogokat kezelő részlege, a Delta Credit újonnan indított, tízmillió dolláros programja keretében, számol be a Moscow Times. VG-összefoglaló-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.