BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Osztrák beruházás Pápán

Hárommilliárd forintos beruházással új precíziós technikai üzemet létesít a Pápai Ipari Parkban az osztrák Hirtenberger cég. A négyhektáros terület birtokba adásáról szóló szerződést már aláírták. A magyarországi leányvállalat, a Precízióstechnikai Művek Hungária Bt. elektromos biztonsági gyújtókat készít majd - mondta lapunk érdeklődésére Tischer Károly ügyvezető.

A szerződés aláírását követően az építkezés december közepén kezdődik, a kivitelező a ságvári Fodor Rt. lesz. A beruházás első üteme jövő nyárra készül el, a terület beépítése négy év alatt várható. Tischer Károly elmondta, hogy az idén alakult bt. jelenleg még az ipari parkon kívül, egy ideiglenes műhelyben üzemel. Egyelőre tizennégy embernek ad munkát s havi 30 ezer darab elektromos biztonsági gyújtót készít a társaság. A beruházás befejezését követően a termelés évi 20 millió darabra fut fel. A hárommilliárd forintból a munkacsarnokot alakítják ki, azon kívül gépek vásárlására több száz millió forintot fordít a tulajdonos. Az ügyvezető hozzátette, hogy a létszám évente száz fővel bővül majd, az első ütemben gépész és villamossági szakembereket alkalmaznak, később azonban betanított munkásokra is szükség lesz. A biztonsági gyújtókat az anyavállalatnak szállítják, s az osztrák Hirtenberger cég gondoskodik a termékek értékesítéséről.

A Bécs mellett működő vállalkozás a kelet-közép-európai régióban eddig csak Magyarországon alapított vállalatot. Magyarországi kapcsolata azonban volt már, ugyanis egy szombathelyi és két fővárosi cég is a beszállítói közé tartozik. Több helyszínt tekintettek meg, mielőtt ingatlant vásároltak a Pápai Ipari Parkban. Azt ideálisnak tartották, mivel az önkormányzat jelentős kedvezményekkel segíti a beruházás létrejöttét, s a városban van szakképzett munkaerő is.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.