BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szálloda épül Hőgyészen

A közelmúltban Hőgyészen megnyílt Gróf Apponyi Kastélyszálló tulajdonosai hosszú távon kastélyszállólánc kiépítését tervezik. Ennek első állomása a hőgyészi hotel, amelyet kétmilliárd forint értékű beruházással újítottak fel. A tulajdonos Hermelin Termál Kastélyszálló Rt. a munkához 270 millió forintos támogatást kapott nagyobb részben a Széchenyi-tervből, kisebb részben a turisztikai célelőirányzatból.

A Hermelin Rt.-t 1999-ben hét magyar magánszemély és két cég hozta létre 300 millió forintos alaptőkével, kifejezetten a hőgyészi kastély felújítására és üzemeltetésére. Mint a Hermelin Rt. elnök-vezérigazgatója, Piros László elmondta, a négycsillagos kastélyszálló által kínált szolgáltatási kört bővíteni szeretnék, hiszen a hazai adatok szerint az ilyen típusú szállodák foglaltsága éves szinten 30 százalék körüli. Ezzel nem lehetne nyereségesen üzemeltetni a kastélyszállót. Ezért pluszvonzerőt kerestek, amit a kastély közelében található termálvíz nyújtott. A gyógyászati szolgáltatás kiépítése ígéretesnek tűnik, hiszen a hazai adatokat figyelembe véve a gyógyhotelek éves átlagos töltése 70 százalék körüli.

A cég vezetése a közelmúltban kezdeményezte a kastély körzetében feltörő, 53 fokos víz gyógyvízzé nyilvánítását. Összetétele ugyanis megegyezik a Sárváron feltörő és mára már európai hírnevet szerzett gyógyvizével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.