BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új cserépüzem épül Tatán

Félmilliárd forintból üzemet épít a Tatai Cserépipari Rt., a próbagyártás tart, az avatás március elején lesz - mondta érdeklődésünkre Váli-Tóth János elnök-vezérigazgató. A fejlesztéssel mintegy 30 százalékkal nőhet a társaság kapacitása, csökkenhetnek költségei és új munkahelyek létesülhetnek. A beruházás önerőből, hitelből és a Széchenyi-terv pályázatán nyert százmillió forintos támogatásból valósul meg.

Félmilliárd forintos beruházással új üzemet épít a Tatai Cserépipari Rt., a próbagyártás már megkezdődött, az avatás március elején lesz. A fejlesztéssel mintegy 30 százalékkal növekedhet a társaság kapacitása, a javuló hatékonyság költségcsökkentéssel járhat, s lehetőség nyílik új munkahelyek létesítésére is. A beruházást a cég saját erőből, hitelből, valamint a Széchenyi-terv pályázatán elnyert százmillió forintos támogatással valósítja meg, a cég két-három éves megtérüléssel számol. A berendezéseket Olaszországból rendelték, a kivitelező a hódmezővásárhelyi Keramitech cég.

A beruházás indokaként a lakásépítés bővülését említette a vezérigazgató, már előfordult, hogy az rt. nem tudta kielégíteni a keresletet.

A hazai cégek együtt évi 80 millió kerámiacserepet gyártanak (Tatán kívül még Csornán és Békéscsabán van gyár). A Magyar Téglás Szövetség adatai szerint évi 23-24 millió cserép gyártásával a tatai cég piaci részesedése közel 30 százalék. A tatai cserepet a családi házaknál, középületeknél is használják. Az rt. a környező országokba is szállít, de exportja nem számottevő. Saját mintaboltja nincs, több mint száz kereskedelmi partnerén keresztül értékesít. A vezérigazgató úgy gondolja, cége egy infláció körüli emelést várhatóan el tud fogadtatni a piaccal. A változás mértékét befolyásolhatja az is, hogy mennyire nőnek az energiaárak.

A negyedszázados múltú, évek óta 150 fős cégnél tíz éve zajlott le a magánosítás, a társaság a dolgozók tulajdonába került, s az egyetlen hazai cserépgyár, mely magyar tulajdonban van, s mrp-szervezete sikeresen működik. Az elmúlt évtizedben mintegy egymilliárd forintot költött beruházásra, így a mostani fejlesztés jelentős a cég életében. A félmilliárd forintos kiadás miatt elképzelhető, hogy a korábbi évekkel ellentétben az osztalékfizetés elmarad.

HARGITAI ÉVA

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.