Visszafogott tőkekínálat 2004-ig
A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) minden korábbinál alaposabban fel akarja készíteni az önkormányzatokat a külföldi működőtőke fogadására. Több összekötőirodát is nyitott a szomszédos országokban a tájékoztatás javítására. Elkel az ösztönzés, mert szakértők szerint a közeljövőben aligha gyorsul a tőkebeáramlás olyan ütemben, mint eddig. (Tavaly november végéig a Gazdasági Minisztérium adatai szerint a külföldi beruházások az előző évhez képest 30,8 százalékkal, 1999-hez viszonyítva pedig 77,8 százalékkal nőttek.)
Nagy a verseny a tőkéért, és az utóbbi két esztendőben Lengyelország és Csehország vált a régió meghatározó tőkebefogadójává - mondta lapunk kérdésére Kovács György, a DZ Bank makroelemzője. A másik két visegrádi államban ugyanis még tart a privatizációs hullám. Ennek kifulladása után, illetve az uniós csatlakozással párhuzamosan azonban Magyarország ismét a befektetők érdeklődésének középpontjába kerülhet. Mindaddig a szakértő a külföldi beruházások éves szinten számított 100-200 millió eurós növekedését prognosztizálja.
Az ITDH elkészítette a termelést 2001-ben megkezdő cégek ranglistáját.
Az élen 78 millió eurós beruházásával az USA-beli Jabil Circuit, a második helyen pedig 46,1 millió euróval a koreai Samsung Electronics szerepelt. A GM adatai szerint a legnagyobb befektető országok rangsorát tavaly 25 százalékos részesedéssel Japán vezette, megelőzve Németországot és Hollandiát, melyekre 16, illetve 15 százalék jutott. Az USA 12 százalékos befektetési hányadával a 4. helyen áll. A külföldi érdekeltségű vállalkozások foglalkoztatottjainak 63 százalékát a feldolgozóipar, 23 százalékát a gép-, 10 százalékát pedig a vegyipar alkalmazta.
Az idei év elsőrendű feladatai közé a zöldmezős termelőberuházások ösztönzése, k+f centrumok, szolgáltató- és regionális központok kialakítása tartozik. Ezek mellett az is cél, hogy erősebbre fűzzük a szomszédos piacokkal való kapcsolatot.
Az elmúlt évben az ITDH törekvéseinek megfelelően az amerikai és ázsiai cégek korábban tapasztaltnál hangsúlyosabb szerepvállalása volt jellemző a Magyarországon eszközölt beruházások terén. A világ több régiójában jelentkező recesszió a GM értékelése szerint nem kényszerítette meghátrálásra a vállalkozásokat. Lapunk korábbi értesülése szerint a Samsung Electro-
nics az idén 800-850 millió dollár értékben LCD- és plazmatévéüzem létesítésére készül.
László Gergely


