BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is veszteséges a Ford

Az idei első negyedévről 800 millió dolláros nettó veszteséget jelentett a Ford Motor Co., a világ második legnagyobb autóipari cége, amely március végéig 1,678 millió autót adott el világszerte, 7 százalékkal kevesebbet, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az egyszeri tételek nélkül számolt veszteség azonban csak 108 millió dollár volt, részvényenként 6 cent, noha a Thomson Financial/First Call piaci elemző előzetesen 15 centet prognosztizált. Ugyanakkor a bevételek az első három hónapban 39,857 milliárd dollárra csökkentek a tavalyi első negyedben elért 42,446 milliárdról.

Március 31-én az autóipari bruttó készpénzállomány 21,5 milliárd dollár volt. A Ford Motor tavaly egész évben 5,45 milliárdos veszteséget termelt, s ezután több évre szóló átalakítási tervbe kezdett, azzal a meghirdetett céllal, hogy az évtized közepére évente 7 milliárd dollár adózatlan nyereséget érjen el. Az idei első három hónap mindegyikében azonban még két számjegyű százalékos értékesítési visszaeséseket szenvedett el az amerikai piacon, ahol az autóipari tevékenység vesztesége az első negyedévben 430 millió dollárt ért el. Emellett a hagyományos Ford, valamint Lincoln-Mercury márkacsaládjainak hazai piaci részesedése az egy évvel korábbi 21,9 százalékról 19,7-re mérséklődött.

A Ford Motor által kiadott közlemény szerint a dél-amerikai autóipari tevékenység az év első három hónapjában 51 millió dolláros veszteséget hozott, ami 2 millióval kevesebb, mint az egy évvel ezelőtti szint. Európában viszont a cég 117 milliós nettó üzemi eredményt ért el, míg egy esztendővel korábban 88 millió dolláros volt a veszteség. Magyarországon kétévi eladáscsökkenés után ismét fellendülőben van a márka. Március végéig a 2001. első negyedévi 1155-tel szemben már 1397 személyautót értékesített a Ford, de a toplistán ez csak a 10. legjobb eredmény. A második fél évben azonban vélhetőleg erőteljesebb lesz a cég piaci jelenléte, miután a nyár végén kezdik meg az új Fiesta árusítását. A 3,5 tonna alatti haszonjárművek között azonban piacvezető Magyarországon a Ford, 691 darab Transit eladásával.

VG-összefoglaló

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.