BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A déliek kevesebb újságot olvasnak

Az Eurobarometer kutatássorozat keretében a tagországok médiafogyasztási szokásairól készített felmérést az EU. A 16 ezer, 15 évesnél idősebb megkérdezett válaszai alapján megállapították, hogy az emberek 98 százaléka mindennap néz televíziót (összehasonlításul: Magyarországon ez az arány 80 százalék). Elsősorban a hírműsorokat és játékfilmeket keresik (84 százalék), a közönség kétharmada a dokumentumműsorok iránt is érdeklődik. A lap- és könyvolvasási szokások felmérése visszaigazolta azt a hagyományt, amely szerint az északi országokban a médiafogyasztás fontos elemei a napilapok: Svéd- és Finnországban például a 15 éves kor fölötti lakosság 78 százaléka olvas rendszeresen napilapot, míg ugyanez Görögországban csupán minden ötödik, Spanyolországban és Portugáliában minden negyedik emberről mondható el, Görögországban pedig a felnőtt lakosság harmada egyáltalán nem olvas napilapokat.

Hasonló a helyzet a könyvekkel is: míg a múlt év folyamán a svédek 80 százaléka olvasott el legalább egy könyvet, Portugáliában ez az arány 32 százalékos volt. A rádióhallgatás az EU-országok lakói 61 százalékának tortozik mindennapi életéhez, az internetet pedig a 15 évesnél idősebbek 35 százaléka használja napi gyakorisággal. A netes szörfölés bajnokai a svédek, akik 67 százalékánál életformává vált a világháló használata. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.