BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Acélgyártók túlélési stratégiái

Újabb fordulóhoz érkezett a világpiaci acélháború: az USA importkorlátterveire reagálva az Európai Unió megfogalmazta ellencsapás-elképzeléseit. Előzőleg persze lépéskényszerbe hozta a neki szállító nem amerikai cégeket - így a Dunaferrt - is. Az iparág túlélésért küzdő vállalatai világszerte többféle stratégiát alkalmaztak.

Kiútkereső stratégiák kidolgozására kényszerítette az acélipari vállalatokat a világgazdasági lassulás nyomán kialakult túlkínálat. Első lépésben árat csökkentettek, amit persze csak költségeik lefaragásával tudtak elviselni. Így azután visszafogták fejlesztéseiket, elbocsátásokra kényszerültek, fúziókra léptek, együttműködéseket indítottak. A US Steel például kisebb belföldi versenytársai bekebelezése után a japán NKK Corp.-ban lévő opcióját is érvényesíteni kívánta. Cseh- és Lengyelországban az ország egész acéliparának összevonása került napirendre. A dél-koreai Posco éppen amerikai - US Steel - kapcsolatának köszönheti, hogy részben elkerülte az acélipar vihara.

A helyzet azonban tovább romlott. Az árcsökkentés egyben ugyanis élezte a versenyt is,

így az amerikai vevők kényelmesen válogattak az egyre olcsóbb, egyre inkább importból származó termékek között. A külföl-

di szállítók egyike, a német ThyssenKrupp például sikerrel taktikázott, mind a mi a napig erős szállítója az amerikai acélpiacnak. Az USA acélgyártói árbevételét így az alacsony árak mellett a megcsappant eladások is zsugorították: az érintett cégek közül tavaly többtucatnyi jelentett csődöt.

Az éles árverseny és az ágazat nyilvánvaló válsága új eszközt adott a gyártóknak: piacvédelemért kiáltottak. Március 20-tól az USA büntetővámmal sújtja az acélcégei érdekét sértő országokat. Azonnal léptek a vámmal sújtott EU gyártói is, sőt egyszerre két fronton is. Nem is kellett hosszasan lobbizniuk, a követelt "ellenvámok" pillanatok alatt megszülettek. Most kedd este az EU tagállamai már azt is közzétették, hogy a jövő hét végéig két lehetséges kereskedelmi szankciós listát tárnak a WTO elé az USA által bevezetett acélvámokra reagálva. A "megtorlás" június 18-tól sújtana 377 millió euró (338 millió dollár) értékű amerikai importot. A másik frontot az EU országaiba szállító, nem amerikai vállalatok ellen nyitották, szintén sikerrel. Egyik "áldozatuknál", a Dunaferr Rt.-nél a napokban már le is zárult az a tavaly december óta tartó vizsgálat, amelynek célja a dömpingre utaló jelek felkutatása volt.

És a dominó tovább borult, megóvták persze piacukat az EU védekezése miatt rosszabb helyzetbe került gyártók, így a magyarok is. Ennek eredményeként rövidesen a Magyarországra érkező vas- és acéltermékek egy részét tartja távol a kvótarendszer.

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.