BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Állásbörzén böngésztek a bölcsészek

Első alkalommal rendezett állásbörzét az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara. A bölcsészbörzén becslések szerint több mint 1000 diák böngészhetett az állásajánlatok között - nyilatkozta lapunknak Vad Zoltán, a rendezvény egyik szervezője.

Míg a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen vagy a Budapesti Gazdasági Főiskolán többtucatnyi piacvezető cég foglal standot és kínál munkalehetőséget az érdeklődőknek, addig az ELTE Ajtósi Dürer sori épületében egyelőre egy tucatnyi cég állásajánlatai között tervezgethették jövőjüket a jelenlévők. A bölcsészvégzettségű munkatársakat is soraikba váró vállalatok többsége egyébként főként a munkaközvetítők közül került ki, de jelen voltak a nyelv szakosok számára kiemelkedő lehetőséget biztosító nyelviskolák is, akik piacképes keresettel kecsegtetik leendő kollégáikat.

Köztudott: a nagyvállalatok elsősorban a kurrensnek tekintett - közgazdasági, mérnöki, pénzügyi - karok hallgatóival próbálják erősíteni csapatukat. Vad Zoltán szervező szerint azonban a bölcsészdiploma ugyancsak magas értéket jelenthet, hiszen a vállalatok egy része a betanításban maga is szerepet vállal.

Az első bölcsészállásbörze célja az volt, hogy a programok és előadások segítségével a jelenlévőket felkészítsék a kiélezett munkaerőpiaci versenyre.

Munkatársunktól

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.