FIFA - kevesebbet követel
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és a fizetésképtelenné vált ISL Holding csődbiztosának peren kívüli egyezsége értelmében a FIFA több mint 240 millió svájci frankról mond le. A reklám- és televíziós jogok "udvari szállítójának" számító korábbi cégeivel: az ISL Holdinggal és az érdekeltségébe tartozó ISMM-mel szemben 2001 májusa óta fennálló 294 millió frankos kártérítési követelését így 51 millió frankra csökkentette a FIFA.
Valószínűtlen azonban, hogy a megegyezés könnyítene Sepp Blatter FIFA-elnök pozícióján, a szövetség vezetésének egy része ugyanis csalás miatt feljelentette az elnököt, sőt azonnali lemondásra is felszólították. Vasárnap Blatter és az ISMM csődeljárását intéző bírósági végrehajtó, Thomas Bauer bejelentette: elfogadják a FIFA azon döntését, amely a 2002-es és a 2006-os labdarúgó-világbajnokságra vonatkozó korábbi licencszerződéseket hatályon kívül helyezi.
A megállapodás értelmében ugyanakkor a nemzetközi szövetség 13,4-13,4 millió frankot fizet a marketingjogok korábbi tulajdonosának, az ISL-nek és a tavaly májusig a televíziós jogokat birtokló ISMM-nek. A focifőnököt egyébként azzal vádolják munkatársai, hogy a FIFA-tól eltulajdonított pénzeket felhasználva próbálta növelni a - május 29-én, két nappal a koreai-japán rendezésű labdarúgó-világbajnokság előtt esedékes - elnökválasztáson való újabb dicsőségének esélyeit. A FIFA végrehajtó bizottságának 11 tagja korrupció és csalás miatt nyomozást kezdeményezett Blatter ellen. Michael Zen-Ruffinen főtitkár múlt hét végén nyilvánosságra hozott kompromittáló jelentését követően pedig a szövetség hét alelnöke közül öt és a végrehajtó bizottság hat tagja Blatter azonnali lemondását követelte. A 66 éves sportvezető egyébként tagadja, hogy az ISMM-ISL fizetésképtelenné válása több száz millió svájci frankos veszteséget okozott volna a FIFA-nak.
Munkatársunktól


